Az elemzők már azt találgatják, mikor éri el a paritást dollár/euró árfolyam. Sokan úgy vélik, hogy az euró gyengülése ezt követően sem áll meg, sőt vannak akik egyenesen azt jósolják, hogy a közös európai valuta értéke összeomlásszerűen zuhanhat.

Az Európai Központi Bank (ECB) hétfőn indult monetáris enyhítése oly mértékben megdobta a közös európai valuta kínálatát, hogy a dollár/euró árfolyam 12 éves mélypontra hanyatlott, és az elemzők úgy vélik, hogy a következő nagy lépés a paritás elérése lesz - írja a CNBC. Már a pénzesővel kapcsolatos várakozások is az 1,1-es szint alá lökték az eurót - ilyen gyenge utoljára 2003 szeptemberében volt a dollárral szemben. Ezután sem volt azonban megállás: szerdán 1,07, sőt 1,06 dollár/euró alatt is járt az árfolyam.

A szakértők most azt próbálják kitalálni, mennyi időbe kerülhet a paritás elérése, illetve hogy végül is meddig gyengülhet a közös európai valuta amerikai kollégájával szemben. A következő logikus szint a paritás elérése lesz, e felé tartunk - véli David Zahn, a Franklin Templeton pénzügyi alap európai kötvénypaci részlegének vezetője. Eredetileg arra számítottam, hogy csak 2016-ban érjük el ezt a szintet, az árfolyamváltozás tempója alapján azonban nagyon úgy tűnik, hogy sokkal hamarabb lesz egy dollár ára egy euró.

1,05

A szakértő szerint az ECB-nek egyelőre nincs oka aggodalomra. Az idegeskedés akkor lenne indokolt, ha az árfolyam esése felgyorsulna. Más elemzők már a további gyengülés lépéseit igyekeznek megjósolni. Nem sokan gondolták 2014 májusában, amikor 1,40 dollár/euró volt az átváltási arány, hogy tíz hónap alatt majdnem 35 százalékot veszít értékéből a közös európai valuta, és jó eséllyel benézhet a paritás alá - fejtegeti Michael Hewson, a CMC Markets tőkepiaci szolgáltató cég elemzője.

Hewson szerint a követező cél az 1,05-ös szint, amely a 2003. márciusi árfolyamnak felel meg. Innen már csak egy kis ugrás a paritás. Ezzel egyetért Sebastian Galy, a Société Generale elemzője. Az ECB monetáris enyhítésének nagysága, a beavatkozás intenzitása ráébresztette a befektetőket arra, hogy túl sok euróban jegyzett eszköz van a kezükben, amelyektől jó lesz szabadulniuk.

1,00

Ezért úgy tűnik, hogy az 1,05-ös és az 1,00 szint nagyon gyorsan, néhány héten belül elérhető. Galy ugyanakkor óvatosságra int. Mint mondja ritkán fordul elő, hogy egy ilyen gyors év eleji változást ne kövessen némi konszolidáció. Ezért akik túl gyors folytatásra játszanak, megégethetik magukat.

Az euró tempós gyengüléséhez hozzájárulnak azok a spekulációk, amelyek szerint a Fed hamarosan megkezdheti alapkamata emelését. Ez erősíti az amerikai valutát, míg a görög euró végével kapcsolatos találgatások a közös európai valuta gyengülését gyorsítják fel. Egyesek nem csupán azt látják ismét lehetségesnek, hogy Görögország kilép az eurózónából, hanem azt is, hogy más országok is követhetik a görögöket.

0,85

A Deutsche Bank pénzpiaci stratégái már attól tartanak, hogy olyan tőkekivonás indul meg Európából, ami az euró értékének összeomlásához vezet. Más szóval lehet, hogy az ECB szakértői alábecsülték a monetáris enyhítés hatását, mielőtt kisakkozták a beavatkozás nagyságát - fejtett ki keddi elemzésében német bank két elemzője, George Saravelos és Robin Winkler.

Az eurózóna folyó fizetési mérlegének óriási többlete igen nagy felesleges megtakarításban jelenik meg. Az ECB monetáris enyhítése és alacsony alapkamata ezzel a megtakarítással párosulva meglehetősen nagy tőkekivonást indíthat meg Európából, ami végül az euróárfolyam összeomlásához és kivételesen alacsony kötvényhozamokhoz vezethet. (Az utóbbi oka az lehet, hogy a pénz az állampapírok piacán keres búvóhelyet magának).

Minél nagyobb ez a tőkekiáramlás, annál határozottabban gyengülhet az euró és annál durvábban zsugorodnak a kötvényhozamok. Ennek megfelelően a Deutsche Bank elemzői 2015 végére várják az 1,00 dollár/eurós árfolyamot, amit 2016-ban 90 eurócentes, majd 2017-ben 85 centes átváltási ár követhet. Összességében Európa az évtized végéig folyamatosan hozzájárulhat a világgazdaság instabilitásához - véli a két elemző.

Forrás: napi.hu