Szinte az egész nukleáris fűtőanyag leolvadt és a reaktortartály aljába hullott a Fukusima-1 atomerőmű egyes számú reaktorában – közölte csütörtökön a létesítményt üzemeltető TEPCO japán energiavállalat.

A szakértők erre a következtetésre a kozmikus sugárzásból származó, úgynevezett müon elemi részecskék segítségével végzett vizsgálat alapján jutottak.

Az eredmény az első megerősítése annak, hogy leolvadt a fűtőanyag a tengerparti reaktorban, amelyet végzetes károsodás ért a 2011. márciusi földrengésben és szökőárban.

A müonok elemi részecskék, amelyek az űrből a kozmikus sugárzás révén érkeznek a Földre. A müonok a legtöbb anyagba behatolnak, a fűtőanyagban található urániumba azonban nem képesek.

A reaktor müonokkal történő átvilágításakor kirajzolódnak a fűtőelem körvonalai, amiből következtetni lehet arra, hol találhatók a nukleáris anyag szétesett darabjai. A februárban kezdődött vizsgálatokat két olyan mérőberendezéssel hajtották végre, amelyekben felhasználják a müonok ezen sajátosságát.

A TEPCO azt tervezi, hogy felhasználja a mostani elemzést az atomerőművel kapcsolatos legnehezebb feladat végrehajtásához, a leolvadt fűtőanyag eltávolításához. Ez a munka várhatóan több évig tart majd.

Forrás: hvg.hu / MTI

Kapcsolódó blog bejegyzésünk:

Fukushima fejezi be az emberiség ámokfutását? Kattintson ide...