http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/5643-nemet-katonai-vezetok-az-amerikai-agresszio-ellen#sigProIdad2138e215
A német hadsereg mintegy száz vezető tisztviselője, és a Német Demokratikus Köztársaság számos nyugállományú tisztje írt alá egy nyílt levelet, ami elítéli a nyugati országok Oroszország elleni agresszióját. A “Béke katonái” című nyílt levelet a Junge Welt publikálta, és Heinz Kessler volt védelmi miniszter, Theodore Hoffman volt védelmi miniszter, 19 altábornagy és 61 vezérőrnagy aláírása szerepel rajta.
A Junge Welt szerint a nyílt levelet – a nyilvánosságra hozatal mellett – elküldik a Bundestagnak és a NATO-országok nagykövetségei számára, akiket emlékeztetnek arra, hogy a 70 évvel ezelőtt véget ért háború során a Szovjetunió 27 millió állampolgára vesztette életét, majd “a világ újjáépítése Washington és szövetségesei vezetése alatt csak újabb háborúkhoz vezetett, mint Jugoszlávia, Afganisztán, Irak, Szudán, Jemen, Líbia és Szomália esetében”.
A levél kitér arra, hogy az ukrán válság egyetlen oka, hogy az Egyesült Államok meg akarja semmisíteni Oroszországot mint vetélytársat, és eközben meggyengíteni az Európai Uniót. A nyílt levél egyben a most zajló médiapropagandát is példátlannak nevezi, Németországot pedig elítéli amiatt, mert háborús hisztériát folytat ahelyett, hogy diplomáciai úton a válság rendezésére törekedne, és saját népe érdekét képviselné, valamint okulna a történelmi tapasztalatokból.
Theodore Hoffman kifejti, hogy mivel ők tudják, mit jelent a háború, a béke oldalán állnak. “Nincs szükségünk Oroszország elleni hadjáratra, ehelyett kölcsönös megértésen alapuló békés együttélést akarunk. Nincs szükségünk arra, hogy az Egyesült Államoktól katonai függésben létezzünk.”
Hoffman szerint sokan, akik aláírták ezt a levelet, maguk is szemtanúi voltak a második világháborúnak, és egyetértenek abban, hogy korunk kulcskérdései csakis Oroszországgal együttműködve megoldhatóak, és megengedhetetlen, hogy Európa az Amerikai Egyesült Államoktól függésben létezzen.
Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...