Az amerikai légierő engedélyezte a magáncég számára a katonai műholdak fellövését. A SpaceX kapcsán az utóbbi időben leginkább a többször felhasználható rakéták kapcsán írtunk, itt az elmúlt hónapokban több tesztre is sor került, részleges sikerrel, ezt követte a Dragon kapszula vészhelyzetekre tartogatott rendszerének éles próbája. Eközben azonban a katonai területen való megjelenésben is reménykedtek, amelyre most kaptak engedélyt.

A légierő saját hivatalos internetes oldalán közölte a nyilvánossággal, hogy lezárult a csaknem két éven át tartó engedélyezési folyamat, amelynek eredményeként a SpaceX a jövőben részt vehet a különböző katonai műholdak fellövésében és pályára állításában. Ebben eddig a Lockheed Martin és a Boeing közös vállalkozása, az United Launch Alliance (ULA) által használt Atlas V rakéták játszották a főszerepet, mivel azonban ezek többnyire orosz hajtóművekre támaszkodnak, a geopolitikai helyzet romlása miatt felmerült a hazai alternatívák alkalmazásának szükségessége.

A közleményből az is kiderül, hogy igencsak részletes eljárásnak kellett megfelelniük, hiszen a két év alatt 125 különböző kritériumra tértek ki, amelyek kapcsán 2800 feladatot, 3 próbafellövést, 21 alrendszer külön véleményezését, illetve 700 további vizsgálatot kellett elvégezni. A légierő a maga részéről csak erre az eljárásra 60 millió dollárt és 150 ember munkáját irányította át, a most meghozott pozitív döntés azonban azt jelenti, hogy megindulhat az együttműködés a magáncéggel. Az említett katonai műholdak több fontos szerepet is betöltenek, egyrészt részletes időjárási és egyéb adatokat szolgáltatnak a különböző szárazföldi és vízi egységeknek, biztosítják a GPS-rendszer működését, de figyelik az esetleges rakétaindításokat is - és természetesen kémkednek a külföldi hatalmak és szervezetek után.

Ezen fellövéseket valószínűleg nem kíséri majd nagy visszhang, de érdemes lesz emlékeznünk arra, hogy Elon Musk cége itt is fontos szerepet tölt be.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...