Az amerikai kormányzat pénteken bejelentette, hogy a Pentagon véget vet a szír felkelők 500 millió dolláros kiképzési és felszerelési programjának. A döntés annak a következménye, hogy belátták: a sokat támadott program kudarcot vallott, és képtelen használható szárazföldi erőt felállítani az Iszlám Állam ellen.

A hivatalos bejelentést péntek tették, azután, hogy Ashton Carter amerikai védelmi miniszter találkozott Londonban Michael Fallon angol hadügyminiszterrel, hogy a szíriai háború folytatásáról tárgyaljon.

"Nem voltam elégedett a kezdeti próbálkozásokkal, így hát kidolgoztunk néhány eltérő megközelítést. Obama elnök hamarosan tájékoztatni fogja Önöket a program további sorsáról" – nyilatkozta Carter az egyeztetést követően.

Az USA hadügyminisztériumából közben kiszivárgott, hogy beszüntetik a szír felkelők kiképzését Jordániában, Katarban, Szaúd-Arábiában és Emirátusokban is. Ezek helyett egy jóval kisebb központ létesülhet Törökországban, ahol az ellenzéki csoportok vezetőit oktatják majd a szövetségesekkel összehangolt hadi műveletek kivitelezésére.

A bejelentés mindössze egy nappal azután érkezett, hogy az Egyesült Államok beismerte: egy szuperhatalmak közti konfliktus elkerülése érdekében nem fogják megvédeni az általuk eddig támogatott szír felkelőket az oroszok támadásaival szemben.

"Nem fogjuk lelőni az orosz gépeket, és nem fogjuk megtámadni a repülőtereiket (Szíriában)" – nyilatkozta a Dialy Beastnek az amerikai védelmi minisztérium egy dolgozója.

Forrás: 888.hu Kattintson ide...