http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/6487-hadba-hivtak-volna-a-szaudiakat-de-nem-jott-ossze#sigProId9d9998da0f
Azok az arab országok, melyek eredetileg részét képezték a Közel-Keleten az USA vezetése alatt álló koalíciónak, egyre kevesebb hajlandóságot mutatnak arra, hogy részt vegyenek a szíriai beavatkozásban. Ehelyett saját érdekeik szerint cselekszenek, és az ellen lépnek fel, amit ők maguk veszélynek tartanak.
Vlagyimir Provatilov orosz hadászati szakértő szerint végleg felbomolhat az amerikai vezetés alatt álló koalíció, és az egyes országok saját érdekeik mentén cselekedve már nem követik az amerikai külügy iránymutatását. Kanada újonnan megválasztott miniszterelnöke szintén bejelentette, hogy visszavonulnak az ISIL elleni bombázásokból, ami arra utal, hogy Kanada saját érdekei mentén nem érzi magát érintettnek a szíriai beavatkozásban, és ez a viszonyítási pont egyre meghatározóbbá válik. Az elemző szerint “sokak számára egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államok nem érdekelt a terrorizmus felszámolásában, ehelyett a Közel-Keleten egy irányított káoszt állandósító régiót kar fenntartani, hogy ezt felhasználva birkózhasson meg bizonyos geopolitikai és geogazdasági kihívásokkal. Amerika célja, hogy véres konfliktusokat gerjesszen, és abba másokat belevonjon.”
A nemzeti érdek azonban nem csak Kanada esetében került előtérbe, hanem számos olyan arab országban is, melyek korábban részét képezték a szíriai beavatkozásnak, és az Egyesült Államok arra számított, hogy ők biztosítják majd a szárazföldi haderőt. Provatilov szerint “Szaúd-Arábia, Jordánia és Katar népe hozzászokott a magas életszínvonalhoz, és nem akar részt venni egy háborúban. A szaúdi hadsereg főként pakisztáni zsoldosokat alkalmaz, mert a szaúdiak nem akarnak harcolni.”
Washington arab szövetségesei ehelyett Jemenre összpontosítják figyelmüket, ahol az iráni befolyás visszaszorítása ellen beavatkoztak. A szakértő szerint ez arra utal, hogy már nem az Egyesült Államok, hanem az arab országok maguk határozzák meg, mit tartanak fenyegetésnek és mit nem. Jemenben egy síita kormányt fenyegetésnek tartanak, míg a szíriai háborút sokadlagos kérdésként kezelik – miközben az Egyesült Államok azt próbálta elérni, hogy az arab országok együttes erővel döntsék meg az Aszad-rendszert, amihez amerikai részről a légierő ad támogatást.
“Rijád a húszikat tartja első-számú fenyegetésnek, mert ők kétszázezer harcost is hadba hívhatnak, és valamennyien önkéntesek. Ugyanez vonatkozik Jordániára és Katarra. Jement valós fenyegetésnek tartják, miközben Szíriát egy az amerikaiak által indított játszmának tekintik.”
A szakértő szerint Washington állásfoglalása az orosz beavatkozással kapcsolatban szintén része ennek a “geopolitikai játszmának”. Az Egyesült Államok azt próbálja elérni, hogy Oroszország felhagyjon a beavatkozással, mert az katonai kudarc elkönyvelését jelentené. Azt követően tovább terjesztené a konfliktust az orosz határ felé, hogy bevonják Oroszországot egy jóval kiterjedtebb konfliktusba. Az amerikai külügy ilyen irányú törekvése ott bukott meg, hogy a szaúdi uralkodó nem kezdett nyílt szárazföldi beavatkozást Szíriában, ehelyett az orosz beavatkozás sikerességét figyelembe véve újrapozicionálja az országot a térségi politikában.
Forrás: hidfo.ru Kattintson ide...