Recep Tayyip Erdogan török elnök lánya a tulajdonosa annak a “titkos” katonai kórháznak, ahol – Törökország területén – az Iszlám Állam harcosai orvosi ellátásban részesülnek.

A nyár folyamán a Global Research beszámolt egy Törökország területén működő “titkos” létesítményről, ahol a Szíriában és más országokban működő terroristák ingyenes orvosi ellátásban részesülnek. Július végén a kórház egy alkalmazottja neve elhallgatását kérve nyilatkozott a létesítményről, ahol saját bevallása szerint akkor alig több mint két hónapja helyezkedett el, és amiatt hagyta ott munkáját rövid időn belül, mert egyértelművé vált számára, hogy a török hadsereg tömegesen oda szállítja a Szíriában működő terroristákat.

A nővér arról számolt be, hogy hét hete dolgozott a kórházban, és ez idő alatt minden nap érkeztek a török hadsereg teherautói, melyek a sebesült harcosokat szállították. A Sanliurfa tartományban – Törökország délkeleti régiója – működő létesítmény egyértelműen Erdogan lányához köthető, aki maga is számos alkalommal feltűnt a helyszínen. A nővér saját bevallása szerint egy hónapra 7500 dollárt kapott munkájáért, de alavitaként számára elfogadhatatlan volt a dzsihadisták megsegítése – akik saját értékrendjük szerint meg kellett volna öljék őt -, emiatt döntött amellett, hogy beszámol a dzsihadistáknak ingyenes orvosi ellátást biztosító kórház működéséről. Elmondása szerint számos alkalommal látta a török elnök lányát, Sümeyye Erdogant megjelenni a létesítményben, aki gyakran személyesen felügyelte annak működését. Az ISIS tagjainak törökországi jelenlétéről számos sajtóorgánum beszámolt; a Today’s Zaman török lap már júniusban leközölt egy cikket, miszerint a környéken élők arról számolnak be, hogy az ISIS tagjai jönnek-mennek Akcakale utcáin (a nővér által említett kórház közelében).

November végén arról jutottak nyilvánosságra információk, hogy Bilal Erdogan, az elnök fia a tulajdonosa több olyan vállalatnak is, melyek az Iszlám Államtól vásárolnak fel olajat, illetve annak célba juttatását végzik. Bilal Erdogannak többek között hajózási vállalata és olajfeldolgozó létesítményei vannak birtokában, melyek az ISIS által Szíria és Irak területén kitermelt olajból tesznek szert profitra. November 28-án Mowaffak al-Rubaie, az iraki képviselőtanács egy tagja – volt nemzetbiztonsági tanácsadó – arról számolt be, hogy az Iszlám Állam húsz dolláros áron ad el olajat Törökországnak, amit a terrorszervezet Irak és Szíria területén termel ki. Elmondása szerint a török hatalmi elit és az Iszlám Állam közt évek óta megállapodás van érvényben, melynek részeként a terroristák tagokat toborozhatnak a migránsok közt, sérült harcosaik Törökország területén kapnak ingyenes orvosi ellátást, a török hatalmi elit pedig féláron vásárolja fel az illegálisan kitermelt olajat, ami állandó bevételi forrást jelent a terrorszervezet számára.

Forrás: hidfo.ru Kattintson ide... Kattintson ide...