Moszkva sosem mondta, hogy nem voltak a katonai szférában is feladatokat ellátó emberek Kelet-Ukrajnában - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök nemzetközi évértékelő sajtótájékoztatóján csütörtökön.

"Ez viszont nem azt jelenti, hogy orosz sorkatonák vannak ott. Érzékelni kell a kettő közötti különbséget!" - mondta az orosz elnök egy ukrán újságíró kérdésére válaszolva.

Hangsúlyozta, Oroszország a kelet-ukrajnai konfliktus mielőbbi rendezésében érdekelt, és kész a felkelőket rábeszélni arra, hogy a kijevi hatalommal kompromisszumos megoldást keressenek a válság politikai rendezésére.

Putyin hozzátette, országa nem tervez szankciókat hozni Ukrajnával szemben, de Kijev elveszíti a kiváltságait és kedvezményeit a kereskedelemben. Ehhez hozzáfűzte, hogy az Európai Unió vezetői arra kérték, hogy Oroszország ne fossza meg ezektől Ukrajnát.

Putyin: Törökország "lopakodó iszlamizációja" Oroszország biztonságát fenyegeti

Vlagyimir Putyin szerint Törökország "lopakodó iszlamizációja" Oroszország nemzetbiztonságát fenyegeti, mert ebben az országban lelnek menedékre és gyógykezeltetik magukat az észak-kaukázusi muzulmán szélsőségesek.

"A lopakodó iszlamizáció is idegesít minket. Azt látjuk és észleljük, hogy Törökországban vannak például az Észak-Kaukázusból származó fegyveresek. Többször mondtuk a partnereinknek, hogy mi ilyet nem teszünk Törökországgal. Ennek ellenére ott vannak, gyógykezeltetik magukat, oltalmazzák őket. Majd ugyanők kihasználva a vízummentes beutazás lehetőségét, török útlevelekkel érkeznek hozzánk, majd elillannak" - mondta az orosz államfő csütörtökön moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta: ez volt az elsődleges oka annak, hogy Oroszország nemzetbiztonsági megfontolásokból megszüntette a vízummentes utazási rendet Törökországgal. Putyin megjegyezte, hogy Kemal Atatürk, a Török Köztársaság alapítója "forog a sírjában", látván a mostani törökországi helyzetet.

Nincs kilátás a török kormányhoz fűződő kapcsolatok javítására

Nincs kilátás a török kormányhoz fűződő kapcsolatok javítására - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök évértékelő moszkvai nemzetközi sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Az orosz elnök úgy vélekedett, hogy a jelenlegi török vezetéssel gyakorlatilag nem lehet megegyezésre jutni. Putyin ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy az orosz Szu-24-es katonai repülőgépnek a török légierő általi lelövése után megromlott kapcsolatok a közeljövőben javulhatnak-e.

Hangsúlyozta, a gép lelövése "ellenséges lépés" volt, és érthetetlen, hogy mi késztette erre Ankarát.

"Talán a török vezetésben valaki úgy döntött, hogy megnyalja az amerikaiakat egy bizonyos helyen, de nem tudom, hogy kell-e ez az amerikaiaknak" - mondta az orosz elnök, kijelentését pedig tapssal fogadták a teremben összegyűlt újságírók.

A szíriai válságot kizárólag politikai eszközökkel lehet rendezni

Vlagyimir Putyin szerint a szíriai válságot kizárólag politikai eszközökkel lehet rendezni, de Moszkva sosem fog beleegyezni abba, hogy külső erő döntse el, ki vezesse az arab országot.

Az orosz elnök csütörtöki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy Moszkva támogatja az Egyesült Államok erőfeszítéseit a Szíriáról szóló BT-határozattervezet előkészítéséről. Putyin szerint a dokumentum tervezetét John Kerry amerikai külügyminiszter mutatta be keddi moszkvai látogatásán, és az egészében elfogadható Moszkva számára.

Putyin beszélt arról is, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet az illegális olajkereskedelmet és feltehetően egy - az államfő által meg nem nevezett - harmadik fél érdekeit védi a térségben. Az államfő úgy fogalmazott, hogy ott "hatalmas, ipari méretekben" folyik az olajcsempészet, amely védelmezéséhez katonai erőre van szükség. Putyin példaként hozta fel, hogy az orosz katonai hírszerzés csaknem 11 ezer, üzemanyag-szállító tartálykocsiból álló konvojt fedezett fel a térségben.

Forrás: kitekinto.hu / MTI Kattintson ide...