Az adatgyűjtések túl sokba kerülnek, cserébe a támadások megakadályozásában nincs gyakorlati hasznuk.

William "Bill" Binney, az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Hivatalának (NSA) egykori műszaki igazgatója kijelentette, hogy az elmúlt évek adatgyűjtései nem nevezhetők hatékonynak, hiszen a segítségükkel még egyetlen erőszakos cselekmény bekövetkezését sem sikerült megakadályozni. A hivatal ráadásul általában már csak akkor értékeli ki a rendelkezésére álló adatokat, amikor túl késő van.

A szakember hozzátette, hogy azáltal, hogy a hivatal minden emberről az összes elérhető információt összegyűjti, önmagát ássa el egy hatalmas adathegy mélyére. Ez oda vezetett, hogy a megszerzett adatok segítségével egyetlen támadást sem sikerült megakadályozni. Binney szerint Keith Alexander tábornoknak az Amerikai Egyesült Államok szenátusi vizsgálóbizottsága előtt nem sikerült bebizonyítania azt az állítását, hogy az NSA által összegyűjtött adatok kiértékelésével az USA területén már 54 terrortámadást vagy erőszakos cselekményt sikerült megakadályozni. A valóságban erre semmilyen bizonyítékot nem sikerült bemutatnia.

A hivatal egykori műszaki igazgatója kiemelte, hogy valójában az NSA túl sok adattal rendelkezik ahhoz, hogy kiértékelhesse azokat és megelőzhesse a támadásokat. Voltaképpen a hivatalnak nincs lehetősége ezeknek az akcióknak a feltartóztatására, ezért sikeresek a támadások és hal meg annyi ember azok által. Ugyan utólag sikerül az elkövetők nyomára bukkanni, de a rengeteg adat csak megbénítja az NSA működését. Szerinte az átfogó információszerzés helyett inkább célzottan kellene adatokat keresni, hiszen eddig később mindig kiderült, hogy a támadókat már korábban is ismerték a hatóságok. Ezért lenne inkább fontos a gyanúsítottak megfigyelése, hogy adott esetben azonnal be lehessen avatkozni.

Binney kiemelte, hogy ezt felismerték mind az NSA, mind a brit Government Communications Headquarters (GCHQ) illetékesei. A hivatalok tudatában vannak, hogy ugyan nagyon jók az információk összegyűjtésében, de nagyon rosszak azok megértésében. Azonban miközben erről az elemzők házon belül vitatkoznak, a vezetők és a politikusok kifelé hazudnak, mert túl sok pénzről van szó. Az összes titkosszolgálat együtt 5-8 milliárd dollárt ad ki évente adatgyűjtésekre - ez rengeteg pénz, sok ember munkahelyéről van szó és és számos beszállítóval vannak szerződéseik.

Forrás: sg.hu Kattintson ide...