Az EU27-ek szerdán elfogadott nyilatkozatukban arra figyelmeztették Nagy-Britanniát, hogy az egységes belső piachoz való hozzáférés előfeltétele a négy uniós alapszabadság, köztük a személyek szabad mozgásának elfogadása. Az állam- és kormányfők megállapodtak, politikai ötletbörzét tartanak annak érdekében, hogy lökést adjanak a további reformoknak.

Az EU27-ek vezetői szerdai informális találkozójukon úgy döntöttek, hogy közös gondolkodást kezdenek a jövőről, és rögzítették a legkorábban szeptemberre valószínűsített brit kilépési nyilatkozat és a britekkel ezt követően folytatandó tárgyalások fő paramétereit.

A vezetők, akik első alkalommal ültek tárgyalóasztalhoz brit kollégájuk nélkül, egyetértettek abban, hogy az Egyesült Királyság EU-ból történő kilépésének rendezett keretek között kell végbemennie. A brit kormányra tartozik az ország kilépési szándékának hivatalos bejelentése az EU-nál, aminek a 27-ek szerint „amilyen gyorsan csak lehet, meg kell történnie”. Azt is leszögezték, hogy a hivatalos brit bejelentésig semmilyen tárgyalásra nem kerülhet sor az EU és Nagy-Britannia képviselői között.

Mihelyt David Cameron hírek szerint szeptember 9-én megválasztandó utódja elindítja a válókeresetet, az Európai Tanács iránymutatásokat fogad majd el a britekkel kötendő megállapodást célzó tárgyalásokra. Arról, hogy milyen keretben, az EU részéről pontosan ki és miről tárgyal majd az Egyesült Királysággal, csak az EU-szerződés vonatkozó 50-ik cikkének beélesítése után döntenek majd. Annyit azonban már most megelőlegeztek, hogy az Európai Bizottság és az Európai Parlament a szerződésekkel összhangban teljes szerepet fog játszani a folyamatban.

Az EU27-ek egyúttal reményüknek adtak hangot, hogy Nagy-Britannia a jövőben is az EU közeli partnere marad, és ugyanennek a megerősítésére számítanak London részéről is. „Minden megállapodásnak, amit Nagy-Britanniával, mint harmadik országgal kötünk majd, a jogok és a kötelezettségek egyensúlyán kell alapulnia. Az egységes piachoz való hozzáférés előfeltétele mind a négy alapszabadság (áruk, tőke, szolgáltatások és személyek szabad mozgása) elfogadása” – szögezték le nyilatkozatukban a 27 tagország vezetői. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság feje közös sajtótájékoztatójukon külön is kiemelték, hogy nem lehet majd szemezgetni a belső piacból.

A tagállamok megítélése szerint ugyanakkor az Európai Uniónak is le kell vonnia a következtetéseket a brit referendumból. Úgy vélték, hogy a brit voksolás új helyeztet teremtett az EU számára. Elhatározott szándékuk az egység megőrzése és az, hogy az EU keretei között nézzenek szembe a 21-ik század kihívásaival, kielégítő megoldásokat kínálva a nemzetek és az emberek számára. „Készek vagyunk bármilyen nehézségen felülkerekedni, ami a jelenlegi helyzetből származhat” – hangsúlyozták.

Miközben az Európai Unió „a béke, a jólét és a biztonság történelmi vívmánya az európai kontinensen, a tagállami vezetők szerint sokan elégedetlenségüknek adnak hangot az ügyek pillanatnyi állásával kapcsolatban, európai és nemzeti szinten egyaránt. „Az európaiak jobb teljesítményt várnak el tőlünk a biztonság, a munkahelyek és a növekedés terén, és a szebb jövőbe vetett hitüket illetően. Az egység erősítésével kell kielégítenünk ezeket az igényeket, nem utolsó sorban a fiatalok érdekében” – áll a közleményben.

A vezetők ezért közös politikai elmélkedést hirdettek meg annak érdekében, hogy lökést adjanak a reformoknak. A következő informális találkozóra 27-es körben szeptember 16-án Pozsonyban kerül majd sor.

Az Európai Bizottság elnökének értelmezése szerint a 27-ek által szorgalmazott reformok nem szembe mennek testületének eddigi tevékenységével, hanem inkább kiegészítik azt. „Senki sem kért arra, hogy egy másfajta reformfolyamat mellett kötelezzem el magam. A reformok felgyorsításáról van szó, nem pedig újabbak hozzáadásáról. Az EU szerződésének módosítása nincs napirenden, az EU átgondolatlan mélyítéséről nincs szó. Az egész a végrehajtásról szól, nem a végrehajtásról” – fejtegette a csúcsot követő sajtótájékoztatón Jean-Claude Juncker.

A Bizottság elnöke azokat a kritikákat is elhárította, amelyek részben őt és az általa vezetett testületet teszik felelőssé a negatív kimenetelű brit referendumért. „Nem avatkoztam bele a kampányba, mert a brit demokrácia teljesen érett. Nem befolyásolnak a bírálatok. Azt tanácsolom a kritikusoknak, hogy előbb vessenek egy pillantást az önéletrajzomra” – mondta dacosan a testület elnöke, akinek személyét információink szerint csak elvétve érték bírálatok a 27-es körben tartott találkozón.

Donald Tusk,az Európai Tanács elnöke is látványosan védelmébe vette a Bizottság elnökét. „Az Európai Bizottság nem a politikailag felelős testület a referendum végeredményéért. Ez közös felelősség” – mutatott rá.

A lengyel intézményi vezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a Bizottság és a tagállamok a britekkel februárban folytatott tárgyalásokon elmentek addig a határig és „talán még annál is tovább”, amit a Szerződés még megenged. „Juncker az utolsó személy, akit ezért hibáztatni lehet. Nem is értem a kérdés felvetését” – állt ki kollégája mellett az Európai Tanács elnöke.

Juncker a sajtótájékoztatón elmondta, hogy még szerda délután találkozik Skócia első miniszterével, Nicola Sturgeonnal. Igyekezett kisebbíteni a megbeszélés horderejét, mondván mindenkinek joga van arra, hogy meghallgassák, de nem áll szándékában beavatkozni a nagy-britanniai belső folyamatokba.

Forrás: bruxinfo.hu