Az amerikai hadsereg bűnügyi nyomozóhatósága eljárást indított, miután ismeretlen elkövetők fegyvereket loptak egy Stuttgartban működő amerikai katonai létesítményből. A terroristák az amerikai bázisról könnyedén pótolták a megcsappant fegyverkészletet, miután a német hatóságok felszámoltak egy mecset melletti fegyverraktárat.

A Stars and Stripes magazin pénteken számolt be arról, hogy gépkarabélyok, félautomata pisztolyok tűntek el az amerikai hadsereg stuttgarti bázisáról. A nyomozóhatóság szóvivője, Chris Grey közleményében azt mondta, a vizsgálatok során eddig nem találtak arra utaló nyomot, hogy illetéktelen behatolás eredményeként tűntek volna el a fegyverek, de “nem is zárták ki ennek lehetőségét”.

Úgy tűnik, a globális megfigyelési programokat működtető amerikai nemzetbiztonsági szolgálatok is teljesen tanácstalanok annak kapcsán, hogyan tűnhettek el a fegyverek egy szigorúan őrzött katonai létesítményből. Az amerikai hadsereg a lakosság segítségét kéri az ügy felderítéséhez; tízezer dollár nyomravezetői díjat ígérnek annak, aki valós információkat közöl a bűncselekményben érintett személyek kilétével kapcsolatban.

Tavaly júliusban ugyanilyen eset történt Franciaországban: egy dél-franciaországi létesítményből 40 gránátot, 190 detonátort és nagy mennyiségű plasztik robbanóanyagot loptak el. Az eset abban az időszakban történt, amikor Franciaországban már fokozott biztonsági intézkedések volt érvényben a 2015. januári Charlie Hebdo eset miatt.

Az utóbbi hetek során számos terrorcselekmény történt Nyugat-Európában, többek között Németországban, emiatt komoly aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az amerikai katonai létesítmények jelenléte is biztonsági kockázatot jelenthet. Az európai hatóságok ugyanis hiába szigorítják a fegyvertartási törvényeket, ha eközben az amerikaiak nem őrzik megfelelően saját létesítményeiket, és a terroristák feltűnés nélkül kiszolgálják magukat egy amerikai fegyverraktárból.

Június végén Ismail Tipi, a Kereszténydemokrata Unió tartományi szóvivője számolt be arról, hogy a Spezialeinsatzkommando Észak-Rajna-Vesztfáliában radikális iszlamista csoportok egy fegyverraktárát számolta fel. A SEK által megrohamozott fegyverraktár egy mecset melletti zöldséges hűtőszobája volt, ahonnan egy egész háborús arzenált foglaltak le, köztük kézi nehézfegyvereket.

Forrás: hidfo.ru Kattintson ide... Kattintson ide...