http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/7459-csuszik-az-amerikai-ursiklok-potlasa#sigProIdd557b5fdbb
A magáncégek csak jókora késéssel kezdhetik majd meg az űrhajósok szállítását. A SpaceX és a Boeing a NASA által meghirdetett Commercial Crew Program keretein belül vetélkedik a jövőbeni küldetésekért, bár itt egyelőre csak teherhajók révén bizonyították az alternatíva életképességét. Egy most közzétett jelentés szerint a program több éves késést szenved el, emiatt pedig az első űrhajósok legkorábban csak 2018-ban juthatnak majd el a Nemzetközi Űrállomásra.
Mivel az amerikai fél az űrsiklók nyugdíjazása óta az orosz kollégákra volt kénytelen támaszkodni az emberekkel lebonyolított küldetéseknél (ami kizárólag az ISS legénységének időszakos cseréjét jelentette), számukra elsődleges fontosságú a saját képesség mielőbbi helyreállítása. Ezért hirdették meg az említett programot, amely viszont már a magáncégek bevonására épül, hiszen ők többek között a költségek alapos lefaragását, illetve a többször felhasználható rakéták ígéretét nyújtják az illetékeseknek. Problémát jelent azonban, hogy mindezt eredetileg 2015-re szerették volna megvalósítani, ami nyilvánvalóan nem jött össze.
Amíg a SpaceX jól látható módon halad előre az általuk kijelölt úton (a Dragon teherkapszula szolgálatba állítása, a második változat tesztelése, valamint a rakéták sikeres landolása jelentik itt a főbb lépéseket), a különböző technikai kihívások miatt még nem érkeztünk el az űrhajósok bevonásához. Itt ma már nem is a szükséges anyagi fedezet hiánya, hanem a technikai jellegű akadályok jelentik az elsődleges problémát, ami a Boeing esetében a túlzott vibrációval, a SpaceX-nél pedig a kapszula tengerre történő leszállásával kapcsolatos.
A NASA Office of Inspector General jelentése szerint legkorábban 2018-ban kerülhet majd sor az első küldetésre, ehhez azonban az kell, hogy ne legyenek további késedelmek.
Forrás: sg.hu Kattintson ide...