Az Egyesült Államok arra számít, hogy az Iszlám Állam vegyi fegyvert vet be az iraki vezetésű támadás visszaverésében Moszulban – nyilatkozták amerikai tisztviselők hozzátéve, hogy a csoport technikai képessége egy ilyen fegyver fejlesztésére nagyon korlátozott.

Az amerikai erők elkezdték rendszeresen begyűjteni a lövedék darabokat vegyi anyag tesztelésére, miután az Iszlám Állam mustárgáz hatóanyagot használt a moszuli támadás előtti hónapokban.

Egy korábbi, nem nyilvános incidensben az amerikai erők megerősítették, hogy egy Iszlám Állam által használt lövedéken kén mustár hatóanyagot találtak október 5-én. A fegyvert akkor a helyi erők ellen és nem az amerikai koalíció ellen használták.

„Tekintettel az ISIS elítélendő magatartására és a nemzetközi szabályok és normák kirívó figyelmen kívül hagyására, ez a fordulat nem meglepő” – nyilatkozta egy tisztviselő a Reutersnek.

Az amerikai tisztviselők szerint az IÁ nem volt túl sikeres halálos vegyi fegyverek fejlesztésében, így még mindig a hagyományos fegyverek jelentik a legnagyobb fenyegetést az előrenyomuló iraki és kurd (pesmerga) harcosoknak, illetve minden külföldi tanácsadónak, aki elég közel merészkedik.

Nagyjából 5 ezer amerikai katona tartózkodik Irakban, ebből több mint 100 a Moszul elleni csatában vesz részt az iraki és kurd erők mellett, melynek keretében tanácsokkal látják el a parancsnokokat, hogy a koalíció légitámadásai célba érjenek. Moszul ostromában a hadsereg katonáin kívül részt vesznek kurd harcosok (pesmergák), illetve egy síita milícia és a térségbeli szunnita törzsek fegyveresei, terrorelhárító egységek, szövetségi és helyi rendőrök is.

Moszul visszaszerzése az ultra-radikális dzsihadisták bukását jelentené Irakban, ugyanakkor ennek következtében nem várt konfliktusok is kialakulhatnak a különböző muszlim felekezetek között.

Barack Obama amerikai elnök szerdai becslése szerint körülbelül 1 millió civil tartózkodik még Moszulban, ami megnehezíti Irak és a nyugati koalíció számára a dzsihadisták erővel való kiűzését. „Ha nem tudunk a hétköznapi embereknek segíteni miközben az ISIS elöl menekülnek, akkor ez minket sebezhetővé tesz az ISIS visszatérésére” – mondta Obama a riportereknek Washingtonban.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet iraki vezetője, Thomas Weiss azt nyilatkozta kedden, hogy elvárásai szerint a dzsihadisták élő pajzsként használják majd a Moszulban ragadt civileket és hangot adott aggodalmainak a vegyi fegyverek használatát illetően. Elmondása szerint a szervezetnek még nem sikerült beszerezni elégséges gázálarcot a kockázatok ellenére. „ Aggódunk, mivel bizonyíték is van arra, hogy az IÁ vegyi fegyvert szándékozik használni, hogy a gyerekek, idősek és fogyatékkal élők különösen kiszolgáltatottak lesznek” mondta Weiss.

A támadó iraki erők még mindig 20-50 km-re vannak magától a várostól és az amerikai tisztviselők szerint az Iszlám Állam valószínűleg a harcok későbbi szakaszában veti be a vegyi fegyveres támadást.

A hírek szerint az IÁ vezetője még mindig a városban tartózkodik több ezer radikális fegyveressel, ami arra utal, hogy a csoport a végsőkig harcol majd. Amerikai tisztviselők szerint a legjobb Iszlám Állam harcosok ott vannak Moszulban.

Forrás: kitekinto.hu / Reuters Kattintson ide...