Rex Tillerson amerikai külügyminiszter információi szerint Kína figyelmeztette Észak-Koreát, és egyúttal szankciókat is kilátásba helyezett ellene.

Az amerikai diplomácia vezetője a Fox televíziónak adott - helyi idő szerint - csütörtök délutáni nyilatkozatában közölte, hogy kínai tisztségviselők tájékoztatták a washingtoni kormányzatot az Észak-Koreának címzett figyelmeztetésről. Tillerson azonban azt nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen rangú kínai tisztségviselő egyeztetett Washingtonnal.    

Az amerikai külügyminiszter szerint ez volt eddig a legszigorúbb figyelmeztetés, amelyet Peking Phenjan címére megfogalmazott. "A kínaiak arról informáltak bennünket, hogy közölték Phenjannal: amennyiben a rezsim további rakétakísérleteket hajtana végre, Kína külön szankciókat foganatosít ellene" - mondta az interjúban Rex Tillerson. A tárcavezető azonban arról nem szólt, hogy milyen szankciókról van szó.    

A miniszter arról sem beszélt, hogy Kína mikor fogalmazta meg e figyelmeztetést.     

Kína egyébként februárban már felfüggesztette szénimportját Észak-Koreából, most áprilisban pedig a kínai média felvetette, hogy újabb provokációk esetén Peking esetleg kevesebb nyersolajat szállít Észak-Koreának.   

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagállamai külügyminiszteri szinten pénteken ülnek össze, hogy megvitassák az észak-koreai helyzetet. A tanácskozáson Rex Tillerson elnököl, és várhatóan arra ösztökéli majd kollégáit, hogy valamennyi tagország teljes egészében hajtsa végre a már kirótt szankciókat.    

Csütörtökön nyilvánosságra került, hogy a Trump-kormányzat magánúton arra kérte Jimmy Carter volt elnököt - aki korábban közvetített Washington és Phenjan között -, hogy ezúttal maradjon távol ettől az ügytől, ne kíséreljen meg semmiféle közvetítést, mert megnehezítené Washington nyomásgyakorlását Észak-Koreára. Brian Hook, a külügyminisztérium tisztségviselője személyen kereste fel georgiai otthonában a kéréssel Cartert azután, hogy a volt elnök tájékoztatást kért a Fehér Ház Észak-Koreával szemben szigorodó álláspontjáról.

 

Donald Trump: elképzelhető "nagy, nagy konfliktus" Észak-Koreával, de inkább békés megoldás kell

Elképzelhető "nagy, nagy konfliktus" Észak-Koreával, ám az amerikai kormányzat diplomáciai lépésekre, békés megoldásra törekszik - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Reuters hírügynökségnek adott exkluzív interjúban, amely pénteken jelent meg.

Az elnök beiktatásának századik napja alkalmából fogadta a világ legnagyobbjai közé tartozó hírügynökség munkatársait.    

Leszögezte: "abszolút esély van arra, hogy nagy-nagy konfliktusba" torkolljon a válság Észak-Koreával. Ám hangsúlyozta, hogy kormányzata békés eszközökkel szeretné megoldani a korábbi amerikai elnököket is gyötrő válságot. "Diplomáciai úton szeretnénk megoldani a dolgokat, de ez nagyon nehéz" - szögezte le, s ismételten utalt arra, hogy bár kormánya diplomáciai lépéseket és további szigorú gazdasági szankciókat tervez, nem zárja ki a katonai megoldást sem. Az észak-koreai válságot a jelenlegi legnagyobb globális kihívásnak minősítette.    

Trump dicsérte Hszi Csin-ping kínai elnököt, aki álláspontja szerint megpróbálja féken tartani Észak-Koreát. "Nagyon kitartóan próbálkozik, nem akar zűrzavart és vért látni, jó ember" - fogalmazott a kínai elnökről, akivel áprilisban a floridai Mar-a-Lagóban tárgyalt.    

Arra az újságírói kérdésre, hogy az észak-koreai vezetőt "racionális embernek" tartja-e, Trump azzal válaszolt, hogy amikor Kim Dzsong Un hatalomra került, mindössze 27 éves volt, s "bármit mondjunk is, ez nem könnyű ebben a korban". Mindazonáltal leszögezte, hogy nem bízik az észak-koreai vezetőben.    

A mintegy háromnegyedórás interjúban az elnök kitért a Dél-Koreában éppen most telepített THAAD amerikai rakétavédelmi rendszerre is. Mint elmondta, Washington azt szeretné, hogy Szöul fizesse ki a védelmi rendszert, amelynek értékét mintegy egymilliárd dollárra becsülte. Azt is kifejtette, hogy szándékában áll a Dél-Koreával meglévő szabadkereskedelmi egyezmény újratárgyalása vagy felmondása, mert az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje van az ázsiai országgal.    

Trump közölte azt is, hogy a jövő hónapban esedékes európai útját kiegészíti izraeli és szaúd-arábiai látogatással.    

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcot firtató kérdésre válaszolva az elnök leszögezte: a terrorszervezetet le kell győzni, ez meg is történik, s a terroristák "megalázásával kell együtt járnia".    

Az elnökség első száz napjáról szólva Donald Trump azt fejtegette: azt hitte, könnyebb lesz, mint korábbi, elsősorban ingatlanfejlesztői munkája. "Szerettem a korábbi életemet, sokféle dolgot csináltam egyszerre, de most több munkám van, mint korábban. Azt hittem, könnyebb lesz" - állapította meg.

Forrás: MTI