http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/8294-tillerson-nem-fogjuk-az-amerikai-ertekrendet-masokra-eroltetni#sigProId1a17d6ddbf
Rex Tillerson külügyminiszter szerint az új kormányzat nem fogja az amerikai értékrendet másokra erőltetni.
A minisztérium szerdai értekezletén Tillerson hangsúlyozta: az amerikai külpolitika ezután nem szabja feltételül külföldi partnereinek az amerikai értékrend meghonosítását, így a többi között az emberi jogok betartását.
A munkatársaknak tartott értekezletet elvileg azért hívták össze, hogy a miniszter tájékoztatást adjon a tárca radikális átszervezésének konkrét intézkedéseiről, köztük a mintegy 2300 dolgozóra váró elbocsátásokról. Rex Tillerson azonban a külpolitikai prioritások megváltozására helyezte a hangsúlyt.
A miniszter kifejtette, hogy a Donald Trump kampányában és azóta is hangoztatott "az első Amerika!" jelszó változásokat jelent az amerikai külpolitikában és az Egyesült Államok külföldi kapcsolatrendszerében is. Tillerson álláspontja szerint az elmúlt két évtizedben Washington "elvesztette a nyomot" és nem tudja, vajon a hidegháború utáni szövetségek még mindig szolgálják-e az amerikai érdekeket. "Ezek valóban fontos szövetségek, ám ismét egyensúlyba kell hoznunk őket" - fogalmazott Tillerson.
A külügyminiszter különbséget tett az amerikai értékrend és az amerikai politika között, s leszögezte, hogy ez a hitvallás vezérli majd a külügyi stratégiát. "A politikai irányvonal változhat, sőt, változnia is kell, s a diplomaták számára az lesz a kihívás, hogyan képviseljék az Egyesült Államok érdekeit" - hangsúlyozta Tillerson, majd hozzátette: az amerikai nemzetbiztonság számára nem szükségszerűen az értékrendtől függő politika a megfelelő.
"Bizonyos körülmények között, ha nemzetbiztonsági erőfeszítéseink sikerét attól tesszük függővé, hogy valaki elfogadja-e a mi értékrendünket, akkor valószínűleg nem érhetjük el nemzetbiztonsági céljainkat. Ez valóban akadályokat jelenthet" - szögezte le. De hozzátette, hogy ez a stratégiai változtatás nem jelenti azt, hogy a kormányzat "partvonalra helyezi az értékeket".
Rex Tillerson szólt néhány konkrét országról és térségről is.
Az amerikai-orosz viszonyról megjegyezte, hogy "csaknem teljes a bizalomhiány", de az amerikai kormányzat azon dolgozik, hogy kis lépésekkel újraépítse ezt a bizalmat. Ennek keretében tárgyal Washington Moszkvával a szíriai tűzszünetről.
Az Egyesült Államok két szomszédjáról, Mexikóról és Kanadáról Tillerson megállapította: mindkét ország "kész arra, hogy jóhiszemű erőfeszítéseket tegyen" az Egyesült Államokhoz fűződő kereskedelmi kapcsolatai alakításában. A miniszter megismételte: az Észak-amerikai Szabadkereskedemi Megállapodást (NAFTA) vagy újratárgyalják, vagy Washington felmondja azt.
Ázsiára kitérve közölte, hogy a kormányzat kész új szankciókat foganatosítani Észak-Korea ellen, és megerősítette, hogy a Kínához fűződő kapcsolatokat a Trump-kormányzat "más szemmel" vizsgálja, mint elődei. Tillerson bejelentette: a Trump-kormányzat képviselői a jövő hónapban tartják diplomáciai és biztonsági párbeszédről szóló első ülésüket magasrangú kínai tisztségviselőkkel.
Forrás: MTI