http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/8584-meghosszabbitottak-a-foldkozi-tengeri-unios-muvelet-mandatumat#sigProIdbad2349113
Meghosszabbították kedden az embercsempészet ellen indított, Sophia elnevezésű földközi-tengeri haditengerészeti művelet mandátumát - jelentette be az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács sajtószolgálata.
A tájékoztatás szerint a 2015-ben indított misszió hatálya július 27-én járt volna le, de kedden döntés született annak meghosszabbításáról 2018. december 31-ig.
A tanács egyúttal a művelet megbízatását is módosította, amelynek értelmében a részt vevő hajók ezentúl egyebek mellett a líbiai kőolaj illegális kereskedelméről is információt fognak gyűjteni.
"Két évvel ezelőtt az EU tagállamai egyhangúlag úgy határoztak, hogy együttesen lépnek fel korunk egyik legaljasabb bűnözési formája, az emberkereskedelem ellen, és e célból elindították a Sophia műveletet. Számos, embercsempészettel gyanúsított személyt tartóztattak le, és sok ember életét sikerült megmenteni a Földközi-tenger térségében, tavaly óta pedig az európai lobogó alatt szolgáló emberek feladatai közé tartozik a líbiai parti őrség kiképzése is" - mondta Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő.
A művelet célja elsősorban az embercsempészek elleni küzdelem, de a benne részt vevő hajóknak gyakran Európába tartó bevándorlókat kell kimenteniük a tengerből.
Bennfentes források szerint a misszió mandátumát eredetileg az uniós külügyminiszterek múlt heti ülésén tervezték meghosszabbítani, ezt azonban Olaszország akkor megakadályozta, egyes szakértők ugyanis úgy vélik, hogy a Sophia az olasz hatóságok számára egy ideje már inkább nehézséget, mintsem segítséget jelent.
Róma már korábban értésre adta, hogy arra törekszik: a többi tagország hajói ne csak az olaszországi partokra szállítsák a Földközi-tengeren kimentett embereket.
2017 első hat hónapjában mintegy 85 ezren értek partot Olaszországban, ötödével többen, mint a múlt év azonos időszakában.
Forrás: MTI