http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/8810-kina-kvotat-vezet-be-az-elektromos-autokra#sigProIdc85c91062d
A hónapok óta tartót találgatások után bizonyossá vált, hogy Kína kvótát vezet be az elektromos autók gyártására 2019-től.
A pekingi ipari minisztérium szerint az évi 30 ezernél több hagyományos robbanómotoros autót gyártó cégeknek, 2019-től eladásaik legalább 10 százalékát alternatív hajtáslánc technológiát alkalmazó modellekkel kell teljesítenie. Ez az arány 2020-ban 12 százalékra fog nőni.
A kvótát pontrendszer alapján kell teljesíteni. A gyárak több pontot kapnak majd a teljesen elektromos autókért, mint a hibridekért.
Azoknak a gyáraknak, amelyek nem tudják teljesíteni a feltételeket, lehetőségük lesz másik gyártótól megrendelni a hiányzó mennyiségű autót, vagy komoly bírságra számíthatnak.
A követelményrendszert keményen bírálják a német autógyárak, mert a feltétele teljesítéséhez szükséges pontokat csak a kínai hatóságok által jóváhagyott akkumulátortípusokkal szerelt elektromos autókkal lehet megszerezni.
Kína az utóbbi időben nagy erőkkel harcol a légszennyezés ellen és ennek köszönhetően a tisztán elektromos és hibrid járművek legnagyobb piacává vált.
Forrás: origo.hu / MTI