http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/8968-katalan-valsag-november-17-en-kell-birosag-ele-allnia-puigdemontnak#sigProId1e6b556686
November 17-én kell első alkalommal megjelennie az illetékes belga bíróság előtt Carles Puigdemont leváltott katalán elnöknek és korábbi kabinetje négy Belgiumban tartózkodó tagjának. Az ellenük kiadott európai elfogatóparancs értelmében ugyanis 15 napon belül meg kell jelenniük a bíróságon.
Bírósági források szerint az öt korábbi katalán vezető első meghallgatását továbbiak követhetik majd, ezért kiadatása még hetekig elhúzódhat.
Az érintettek a bíróság engedélye nélkül nem hagyhatják el az országot és tájékoztatniuk kell a hatóságokat a hollétükről, valamint eleget kell tenniük a rendőrségi vagy bírósági idézéseknek - tették hozzá.
Az ügyben eljáró vizsgálóbíró hétfőre virradóan szabadlábra helyzete Puigdemontot és volt minisztereit mindaddig, amíg az illetékes bíróság nem dönt arról, hogy kiadhatók-e a spanyol hatóságoknak.
Carles Puigdemont és volt miniszterei vasárnap adták fel magukat a belga rendőrségen. Spanyolországban lázadással, zendüléssel és hűtlen kezeléssel vádolják őket.
Katalónia vezetése az október eleji, alkotmányellenes névszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította Katalónia függetlenségét. A spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik Brüsszelbe utaztak, miután a madridi kormányzat rendkívüli intézkedésként menesztette őket, és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.
Puigdemont korábban azt mondta, kész együttműködni a spanyol hatóságokkal, de elvesztette bizalmát a spanyol igazságszolgáltatásban, amely szerinte "átpolitizálódott".
Az európai elfogatóparancs szabályainak értelmében az elfogás helye szerinti állam az elfogás után legfeljebb 60 napon belül köteles az illetőt visszajuttatni abba a tagállamba, ahol az elfogatóparancsot kibocsátották. Amennyiben az érintett hozzájárul az átadáshoz, úgy az átadási határozatot tíz napon belül meg kell hozni. Uniós szabályozás szerint egy tagállam többek között akkor utasíthatja el a keresett személy átadását, ha már elítélték ugyanazon bűncselekmény miatt, illetékes az adott ügyben, a végrehajtás szerinti tagállamban büntetőeljárás folyik ellene, illetve elévülés vagy amnesztia esetén.
Forrás: MTI