http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/9484-lavrov-kemenyen-ova-intettuk-washingtont-a-damaszkusz-elleni-csapastol#sigProId4934dea9d2
Oroszország "keményen és több csatornán keresztül" óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy az általa vezetett koalíció katonai csapást mérjen Damaszkuszra - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a török hivatali partnerével, Mevlüt Cavusogluval Moszkvában tartott szerdai közös sajtótájékoztatóján.
Lavrov szerint az, hogy Szíria keleti részén amerikai bázisokat hoznak létre, arra utal, hogy a washingtoni vezetésben lehetnek olyanok, akik "hosszú időre, ha nem örökre" be akarják biztosítani ott magukat, és hozzá akarnak járulni Szíria széthullásához. Az orosz külügyminiszter emlékeztetett, hogy kedden mind az ő irányítása alatt álló intézmény, mind pedig a moszkvai védelmi tárca felhívta a figyelmet arra, hogy Szíriában, egyebek között Kelet-Gútában militánsok vegyifegyver-provokációra készülnek, az amerikaiak vezette koalíció pedig ezt követően - a békés lakosság védelmére hivatkozva - Damaszkusz elleni csapást tervez.
"Tegnap keményen óva intettük az Egyesült Államokat erről minden csatornán keresztül. Remélem, hogy ezeket a felelőtlen terveket nem fogják megvalósítani" - mondta Lavrov.
A miniszter szerint az efféle elképzelések létezése azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok nem mondott le a szíriai rendszer megdöntéséről. Mint mondta, ez ellentétes lenne a nemzetközi jog minden szabályával, az ENSZ BT 2254-es határozatával és Washington azon kijelentéseivel, hogy nem törekszik Szíria területi egységének megbontására.
Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet hétfőn új tűzszüneti javaslatot nyújtott be az ENSZ Biztonsági Tanácsának, és azzal fenyegetőzött, hogy ha a testület nem lép, akkor az Egyesült Államok csapást mér a szíriai kormányerőkre, ahogy azt tavaly áprilisban tette a Hán Sejkún-i vegyifegyver-támadás után. Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke kedden Moszkvában arra figyelmeztetett a damaszkuszi kormánynegyed ellen állítólag készülő amerikai katonai csapással kapcsolatban, hogy a szíriai védelmi minisztériumban orosz katonák vannak, és hogy veszélyeztetésük esetén az orosz haderő ellenlépéseket tesz majd mind a bevetett rakéták, mind pedig hordozóeszközeik ellen.
Lavrov a szerdai közös sajtótájékoztatón közölte, hogy Oroszország Ankara kérésére felgyorsítja a Törökországnak szánt Sz-400-as légvédelmi rakétarendszerek leszállítását. A határidőt, annak titkosságára hivatkozva, nem árulta el, orosz médiaforrások szerint azonban a szállítás kezdete a jövő év végére vagy 2020 elejére várható.
Az orosz diplomácia vezetője elmondta, török vendégével arról egyeztetett, hogy a szíriai rendezésben miként lehetne elérni a 2254-es BT-határozatban és az asztanai folyamat során kitűzött célokat. Cavusoglu hangsúlyozta, Ankarának nem az a célja, hogy szíriai területeket foglaljon el, hanem az, hogy megsemmisítse a (kurd) "terroristákat" a térségben.
Forrás: MTI