http://komlomedia.hu/komloi-naplo/9-kulfold/9638-trump-mar-tartanak-a-rendkivul-magas-szintu-kozvetlen-targyalasok-eszak-koreaval#sigProId0af5939bd2
Már tartanak a "rendkívül magas szintű" közvetlen tárgyalások Észak-Koreával a leendő amerikai-észak-koreai csúcstalálkozóról - jelentette ki kedden Donald Trump amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago villában, ahol fogadta Abe Sindzo japán kormányfőt.
Az elnök elmondta: pillanatnyilag öt helyszínt tanulmányoznak, ahol sor kerülhet a történelminek mondott csúcstalálkozóra, amelyen szerinte lehetőség nyílik majd egy "világméretű probléma" megoldására.
"Igen rövid időn belül tárgyalunk Kim Dzsong Unnal, valószínűleg június elején, vagy ha jól mennek a dolgok, még korábban" - közölte Trump. Bár azt is hozzátette: még az is lehetséges, hogy nem lesz csúcstalálkozó. Elhárította viszont a választ, amikor az újságírók azt firtatták: vajon beszélt-e már személyesen is Kim Dzsong Unnal.
"Ők tiszteletben tartanak bennünket, és mi is tisztelettel viseltetünk irántuk" - mondta Észak-Koreáról Trump. Hangsúlyozta azt is, hogy támogatja a két Korea közötti tárgyalásokat is, ahogyan fogalmazott: "áldását adta" Szöul és Phenjan megbeszéléseire, hogy "megvitassák a háború lezárását".
Abe Sindzo a tárgyalások előtti rövid sajtótájékoztatón dicsérte Donald Trumpot, mert szerinte az amerikai elnök "bátor, hogy találkozik Kim Dzsong Unnal", és egyúttal reményét fejezte ki, hogy a csúcstalálkozó érzékelhető eredményeket" hoz.
A japán kormányfő kifejtette: a Donald Trumppal folytatandó kétnapos tárgyalásokon a Koreai-félsziget teljes és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítését szeretné részleteiben is megvitatni.
Az amerikai-japán csúcstalálkozó hivatalosan kedden délután kezdődött meg Mar-a-Lagóban, Donald Trump floridai villakomplexumában. A tárgyalások szerdán lesznek: a két politikus Észak-Koreáról, biztonságpolitikai és kereskedelmi kérdésekről tárgyal majd. Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója kedden azt mondta: elképzelhető, hogy Washington mentesíti Tokiót az acélra és alumíniumra kirótt védővámok alól.
Abe Sindzo - aki másodszor vendégeskedik Mar-a-Lagóban - csütörtök reggel utazik vissza Tokióba.
Forrás: MTI