Négy júliusi csütörtökön kínálnak szórakozást az érdeklődőknek a Kaposvári Nyári Színházi Esték, a programban három zenés darab és egy prózai vígjáték szerepel.

Július 4-én a Nívót Produkció Mágnás Miska, 11-én az Éless-Szín Az édes teher, avagy hogyan adtam férjhez a feleségemet, 18-án a Bánfalvy Stúdió Nicsak, ki lakik itt?, 25-én a Csiky Gergely Színház Dámák című előadása látható - mondta el Török Tamás művészeti vezető csütörtökön Kaposváron, sajtótájékoztatón.

Szólt arról, hogy a mintegy két évtizedes múltra visszatekintő nyári színház "otthona" a kaposszentjakabi 13. századi bencés monostor romjainál van, de az ott zajló ásatás és rekonstrukció miatt az első előadást a Vigasságok terén, a többit a Szivárvány Kultúrpalotában tartják, a darabokra alkalmanként 400-an válthatnak belépőt.   

A nyári színháznak köszönhetően olyan kiváló művészek lépnek fel Kaposváron, mint Teremi Trixi, Halász Aranka, Géczy Dorottya, Heller Tamás, Gesztesi Károly, Kiss Ramóna, Száraz Dénes és mások mellett Bánfalvy Ágnes is - jegyezte meg.   

Fülöp Péter, a Csiky Gergely Színház igazgatója kiemelte: számos városban nagy hagyománya van annak, hogy kőszínházak társulatai a helyi szabadtéri színpadokon is bemutatkoznak. Hozzátette, a kaposvári teátrum művészei a Dámák című produkcióval lép a nyári színház közönsége elé, s azt tervezik, hogy a darabot a felújítás alatt álló Csiky Gergely Színház októberi megnyitásáig havonta kétszer is előadják a Szivárvány Kultúrpalotában.

Forrás: MTI