A vízválság elkezdődött; egy új világrend épül, melyben nagy jelentőségű a természeti erőforrások, köztük a víz nem fenntartható felhasználása - mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatornán csütörtök este, annak alkalmával, hogy véget ért Budapesti Víz Világtalálkozó.

A vízválság jelenthet túl sok vagy túl kevés vizet, árvizet vagy aszályt és vízszennyezettséget is. A vízválság oka a népességnövekedés, és az ezzel járó gazdasági expanzió, továbbá a klímaváltozás. Ezek miatt a vízfelhasználás szélsőségessé válik, ám "a természet visszarúg" - figyelmeztetett a szakember.   

A válság megoldását egyrészt a tudomány és technika, másrészt az optimális vezetési rendszer, vízkezelés, harmadrészt a vízügyi infrastrukturális befektetések jelenthetik - tette hozzá.   

Megfelelő technológiával, irányítással, befektetéssel ugyanaz a mezőgazdasági termény akár 50 százalékkal kevesebb víz felhasználásával is előállítható. A vízfelhasználás 80 százalékáért pedig a mezőgazdaság a felelős. Évente 600 milliárd dollárnyi befektetésre lenne szükség világszerte, hogy 2030-ig létrejöjjön a fenntartható vízgazdálkodás - mondta Kőrösi Csaba.   

A Budapesti Víz Világtalálkozóra 118 országból több mint 2300-an vettek részt, több mint 30 miniszteri szintű küldöttség mellett nemzetközi szervezetek és multilaterális finanszírozási intézmények vezetői, valamint vízügyi szakértők tanácskoztak vízügyi problémákról, és a globális vízválság megelőzéséről.

Forrás: MTI