Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) döntése nyomán a Volánbusz már 2020. augusztus 27-től elfogadja helyközi járatain a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket. Augusztus 20-tól egyes országos autóbuszjáratokon kötelező az elővételi jegyvásárlás és a kiegészítő jegy váltása. Egyes viszonylatokon vasúti bérlettel továbbra is igénybe vehetők a Volánbusz járatai.

A pénztári várakozási idők csökkentése és az utasok színvonalasabb kiszolgálása, valamint az iskolakezdéshez kapcsolódó ügyintézés megkönnyítése érdekében, a személyszállítási közszolgáltatást megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése nyomán a Volánbusz öt nappal kiterjeszti a szeptemberi havi és első félhavi helyközi bérletek érvényességét, így ezek már augusztus 27-től érvényesek. A tanulóbérletek váltásához a társaság december közepéig – a közszolgáltatási utazási kedvezmények igénybevételére jogosító, a járványügyi veszélyhelyzet időszaka alatt lejárt hivatalos okmányokhoz hasonlóan – elfogadja a lejárt diákigazolványokat is, de kéri utasait, hogy lehetőség szerint mielőbb intézkedjenek az érvényesség meghosszabbításáról vagy új igazolvány igényléséről.

Fontos tudni, hogy a Volánbusz egyes országos járatai néhány nagy forgalmú autóbusz-pályaudvaron, illetve egyes megállóhelyeken – az ülőhelybiztosítás, a megnövekedett utazási igények kezelése és a beszállítási folyamat gyorsítása érdekében – csak elővételben megváltott jeggyel vehetők igénybe. Az érintett járatok listája augusztus 20-tól a Budapest Népliget autóbusz-pályaudvarról Balatonfüredre, Sümegre, Zalaszentgrótra és Pápára közlekedő járatokkal bővült. A bérlettel rendelkező utasok, valamint a 6 éven aluli és 65 éven felüli, ingyenes utazásra jogosult utasok is csak elővételben váltott, ingyenes, helyfoglalást tartalmazó menetjeggyel szállhatnak fel az érintett járatokra. Az elővételi jegyek a pénztárakban és az interneten válthatók meg.

Egyes országos járatokra a menetdíj megfizetésén felül kiegészítő jegy váltása is szükséges, augusztus 20-tól az 1215-ös számú, Budapest–Székesfehérvár–Várpalota–Veszprém–Tapolca, a 1229-es számú, Budapest–Veszprém–Farkasgyepű–Pápa, illetve a 1230-as számú, Budapest–Balatonalmádi–Veszprém–Ajka–Sümeg útvonalon közlekedő járatokra is. Az övezetenként meghatározott kiegészítő díjra a Közlekedési Mobiljegy és társalkalmazásaiban biztosított 5%-os kedvezményen felül más utazási kedvezmény nem érvényesíthető, a bérlettel rendelkező utasok azonban kiegészítő jegy váltása nélkül utazhatnak.

További információ, hogy az új esztergomi autóbusz-állomás üzembe helyezése és a Pilisi-medencét érintő menetrendi változások, valamint a Budapest–Székesfehérvár–Veszprém vonalcsoport menetrendi módosításai kapcsán bővült a vasúti bérletek elfogadásának köre az autóbuszjáratokon. Egyes autóbuszbérleteket az azokon feltüntetettektől eltérő viszonylatain is elfogadja a társaság, bizonyos esetekben pedig a buszbérletek a MÁV-START járatain is érvényesek. A változásokról az Esztergomot és környékét, a Pilisi-medencét és a Budapest–Székesfehérvár viszonylatot érintően a Volánbusz honlapján tájékozódhatnak az utasok.

A nyár hátralévő időszakára a Volánbusz kellemes pihenést kíván a felüdülésre vágyóknak! Nyárzáró kirándulásokra ajánlja a 300–399 és 800–898 számcsoportba eső viszonylatain a feltételek szerint korlátlan számú utazásra igénybe vehető Dunakanyar Napijegyet, valamint a Balatonfüred és Tihany között közlekedő járatokon szintén korlátlanul érvényes Balaton 24 és Balaton 72 elnevezésű napijegyeket.

A társaság továbbra is azt kéri, hogy aki teheti, elektronikus úton váltsa meg jegyét, bérletét. Augusztus 1-jétől a Volánbusz a teljes árú, az 50%-os és a 90%-os helyközi (távolsági) menetjegyekre, valamint az applikációkban a menetjegyekhez megvásárolt távolsági kiegészítő jegyekre 5%-os kedvezményt biztosít, ezzel is ösztönözve az utasokat az applikációkban való jegyvásárlásra. Szintén augusztus 1-jétől gyorsabbá és egyszerűbbé vált az alkalmazásokban megváltott menetjegyek, bérletek ellenőrzésének módja is, azzal, hogy az autóbuszokon elhelyezett QR kódot kell az alkalmazással leolvasni, és a megjelenő mozgóképet kell az autóbuszvezetőnek megmutatni.

A Volánbusz arra is felhívja a figyelmet, hogy a járványügyi készültségben érvényes előírások szerint a tömegközlekedési járatokon kötelező a szájat és az orrot is eltakaró maszk, sál vagy kendő használata. A közlekedési társaság továbbra is arra kéri utasait, hogy lázzal és meghűléses tünetekkel járó betegség esetén ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket és tartsák be a közegészségügyi előírásokat.

A Volánbusz autóbuszjáratait, menetrendjét, jegy- és bérletváltási szabályait érintő változásokról az utasok a társaság honlapján, a Közlekedési Mobiljegy alkalmazásról a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán is tájékozódhatnak.

Forrás: volanbusz.hu