Október 4-én, az állatok világnapján mind a vadon élő, mind a háziállatok iránti felelősségünkre szeretnénk felhívni a figyelmet.

Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének halála napja után az egyház október 4-ét jelölte ki ünnepéül, majd 1931-től fogva e jeles nap lett az állatok világnapja is.

Naponta olvashatunk élővilágunk pusztulásáról, a fajok számának csökkenéséről, az egyes állatfajok létszámának fogyatkozásáról. Láthatunk embertelen körülmények közt tartott haszonállatokat, vagy bántalmazásnak, kínzásnak kitett háziállatokat.

Mindegy, hogy földön, vízben, vagy levegőben élnek: felelősek vagyunk értük! A legegyszerűbb napi döntéseink is befolyásolják a jövő alakulását, és ha szeretnénk, hogy e jövőben az állatok is mellettünk legyenek, vigyáznunk kell rájuk.

A felelősségünket könnyebben átérezhetjük, ha mindennapjainkat is átszövi az állatokkal való törődés, ha találkozunk velük. Gondoljunk ma rájuk, és tegyünk értük, ha van rá lehetőségünk!

Forrás: National Geographic