Ingyenesen utazhatnak a védekezésben résztvevő szociális, rendvédelmi és közigazgatási dolgozók a MÁV-csoport - a vasút, a HÉV és a Volánbusz - járatain is, de a jogosultságot igazolni kell - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, hogy a kedvezmény a személyazonosság igazolására alkalmas okmány és a munkáltató által kiállított igazolás felmutatásával vehető igénybe.  

Közölték azt is, az újonnan kedvezményezettek kezelési költség nélkül visszaválthatják a decemberre már megvásárolt bérleteiket. A közlekedési társaságoknál a dolgozó helyközi bérletek visszatérítésére vonatkozó igényt december 23-ig kell benyújtani.  

A MÁV applikáción megváltott bérletek esetében az utasok elektronikus úton - az utas nevét és a bérletszámot az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre megküldve - nyújthatják be a visszatérítési kérelmüket, ez esetben a visszatérítés a vásárláskor használt kártyához kapcsolódó bankszámlára történik.  

Minden egyéb formában megvásárolt bérlet visszatérítését a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen keresztül lehet intézni.  

A Volánbusz esetében a bérletjegyek visszaváltására - a vásárlás módjától függetlenül - csak a pénztárakban van lehetőség. A bérlet tulajdonosának be kell mutatnia a díjmentességre jogosító igazolását is.  

A pénztárakban lehet benyújtani az online megváltott és kinyomtatott bérletekre vonatkozó visszaváltási igényeket is - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Tafedim tea

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters