Az elmúlt évben nőtt a távhőtermelők által felhasznált biomassza és a geotermikus energia aránya, ugyanakkor jelentős mértékben csökkent a szén mennyisége - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán az MTI-vel.

A hazai távhőrendszer adatait a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szamai Szövetsége (MaTáSzSz) együttműködésében hatodik alkalommal összeállított kiadvány ismerteti - írják a közleményben.  

Kiemelték, hogy Magyarországon több mint másfél millió ember él mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban, a távhővel ellátott települések száma 2019-ben megközelítette a százat.  

Felhívják a figyelmet arra, hogy  a lakossági díjfizetők száma továbbra is egyenletesen emelkedik, ugyanakkor a hőértékesítés csökkent tavaly 2018-hoz képest, ami a fűtési szezon magasabb átlaghőmérsékletére vezethető vissza.  

A távhőnek kiemelt szerepe van a megújuló energiák térnyerésében, mert a távhőrendszerek szinte bármilyen energiahordozót be tudnak fogadni - írják a közleményben.  

A kiadvány a kapcsolódó táblázatokkal együtt elérhető a MEKH és a MaTáSzSz honlapján - tájékoztatott az energiahivatal.

Forrás: MTI