Lerakták a fertődi Esterházy-kastély 4 milliárd 252 millió forintos, részben európai uniós, részben hazai forrásból 2022 őszéig megvalósuló turisztikai célú fejlesztésének alapkövét pénteken.

Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa azt emelte ki, hogy a beruházással tovább erősödik a kastély kultúrtörténeti, művészettörténeti, építészettörténeti értékének turisztikai vonzereje.  

A fejlesztés részeként helyreállítják a kastély középső tömbjét - mondta. Hozzátette, hogy a korábban már restaurált díszterek és a felújított lépcsőház kivételével a keleti és nyugati szárnyak földszinti és első emeleti kiállítási tereit, a keleti összekötő szárny földszintjét és az onnan induló barokk lépcsőt állítják helyre, valamint felújítják az Óraszintet és a Belvedere-t.  

A földszinten korabeli bútorok, iparművészeti alkotások és festmények mutatják be Esterházy "Fényes" Miklós korát. Az emeleti termek közül egyes helyiségekben bizonyos fokig megmarad az enteriőr, de az összképet modernebb formában tárják a látogatók elé.  

Kifejtette, hogy a kiállításnak ez a része egyrészt a kastélytörténetet mutatja be, másrészt kultúrtörténeti érdekességeket tár majd a látogatók elé, megidézi mások mellett Joseph Haydn alakját és Eszterháza rangos vendégeit az uralkodócsaládból.  

Felidézte, hogy az épület Magyarország legnagyobb és legimpozánsabb barokk kastélya, százhuszonhat rokokó stílusú szobával. A mai kastély magját 1720 táján kezdték el felépíteni, majd többször bővítették.  

Az első nagy fejlesztési ütem 1762 és 1768 között zajlott Nicolaus Jacoby és Melchior Hefele tervei alapján, a második ütemre 1774 és 1778 között került sor. Az épületet a Belvedere kialakításával fejezték be az 1780-as évek közepén - mondta.  

Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a beruházás fő célja az, hogy egy 21. századi igényeknek és trendeknek megfelelő, komplex szolgáltatást nyújtó turisztikai attrakció alakuljon ki. Hozzátette: a fejlesztéstől azt várják, hogy nőjön a kastélykomplexum hazai és külföldi látogatóinak száma, a kastély történelmi öröksége hosszú távon fennmaradjon, továbbá csökkenjen a térség turizmusának szezonalitása.  

Felidézte, hogy a soproni várfalhoz kapcsolódó múzeumnegyed és romkert, a nagycenki Széchenyi-kastély és a fertődi Esterházy-kastély a NÖF segítségével és kooperációjával a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram hatvan milliárd forintos költségvetésének csaknem egyhatod részét, 10,4 milliárd forintot teszik ki.  

Barcza Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy Sopron és környéke kiemelt turisztikai térség, amelynek köszönhetően folyamatosak a fejlesztések a térség kulturális, természeti és épített örökségeiben. Hozzátette, hogy ezzel a fejlesztéssel nemcsak méltó rangját nyeri vissza a kastély, hanem az Esterházy-családot és a barokk-rokokó korszakot is újszerű perspektívából mutatják be a látogatóknak.  

Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelkedő jelentőségűnek nevezte a beruházást, mert az 1960-as évek legelső felújítása óta a mostanihoz fogható, a kastély teljes középrészét érintő felújítás nem történt. A középrész korábbi felújítása a kastély négy díszterét és díszlépcsőházát érintette, amelyek a mostani felújítás időtartama alatt is látogathatók - mondta.

Forrás: MTI