A kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv újabb célkitűzését teljesíti azzal, hogy az Országgyűlés hétfőn elfogadta a hulladékgazdálkodási rendszer megújítására vonatkozó törvényjavaslatot, amely megfelel az Alkotmánybíróság döntésében foglaltaknak – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztériuma (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

A közleményben Steiner Attila hozzátette, a körforgásos gazdaságra való átállást, az illegális hulladéklerakók felszámolását, a hulladékot illegálisan elhelyezők szigorúbb büntetését, a visszaváltási rendszer kialakítását és a hulladékgazdasági tevékenység racionalizálását célozzák.

A jogszabályi módosítások hozzájárulnak az ország természeti kincseinek megóvásához és az ország megtisztításához is.

Az államtitkár emlékeztetett, a hulladékgazdálkodási feladatok hatékonyabb ellátása és koordinálása új koncessziós modellben valósul meg, amelyben az állam által meghatározott feladatokat – a hulladék összegyűjtésétől egészen annak hasznosításra történő előkezeléséig – egy magánszereplő fogja elvégezni.

A koncessziós társaságnak vállalnia kell, hogy teljesíti az Európai Unió által meghatározott, évekre lebontott hulladékgazdálkodási célszámokat, elvégzi a szükséges beruházásokat, miközben a családok rezsiköltségei sem emelkednek – írja a minisztérium.

Az elfogadott szabályozás maradéktalanul eleget tesz az Alkotmánybíróság döntésében foglaltaknak azzal, hogy részletes eljárásrendet tartalmaz, amely az Alaptörvény rendelkezéseivel összhangban rögzíti, hogy az értékkel rendelkező hulladék tulajdonosa részére kompenzációt szükséges nyújtani a hulladék átadásakor.

Ezek a rendelkezések biztosítják, hogy a koncessziós rendszerben sem éri hátrány a hulladék tulajdonosait amiatt, hogy a hulladékuk kezelését – választási lehetőség helyett – azt kizárólag a koncesszornak kell, hogy átadják – mondta Steiner Attila.

A hulladék újratermelődésének megakadályozását szolgálja az illegális lerakás szigorú szankcionálása.

Márciustól a jogsértőket a kormányhivatalok szervezetén belül létrejövő hulladékgazdálkodási hatóság – más szervekkel együtt – szigorúan büntetheti. Az illegális szemetelőknek pénzbírságot kell fizetniük, a jelentős mennyiséget meghaladó hulladék elhelyezéséért három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható lesz, a veszélyes hulladék vagy különösen jelentős mennyiségű hulladék elhelyezéséért pedig akár öt év szabadságvesztésre ítélhető az elkövető.

Az italcsomagolásra vonatkozóan az állam kötelező visszaváltási díjas rendszert alakít ki és működtet a jövőben.

Az üveg és műanyag palackok, valamint a fémdobozok vásárlásánál betétdíjat kell majd fizetni, amely a kiürült csomagolás automatás vagy kézi visszaváltó helyeken történő visszaváltásánál teljes mértékben visszajár.

Ez ösztönzi az italcsomagolási hulladékok minél nagyobb arányú visszagyűjtését és azokból újra csomagolás előállítását.

Ezáltal Magyarország jelentős lépést tesz az uniós irányelveknek megfelelés felé és csökkenhet a lerakott vagy nem elkülönítetten gyűjtött értékes hulladék mennyisége, ami lehetővé teszi az anyagkörforgás és az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodás megteremtését – írja a közlemény.

Forrás: vg.hu / MTI