Meghosszabbodik a lakossági napelemes pályázat beadási határideje - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

A közleményben felidézik: a kormány célja, hogy hazánk 2050-re klímasemleges országgá váljon, így a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően jelentősen növeli a napenergia-termelést, és tíz év alatt meghatszorozza a kapacitást. Ehhez jelentős állami támogatást kíván biztosítani, amit az első nagyszabású, összesen több mint 201 milliárd forint keretösszegű lakossági napelemes pályázat is szolgál.    

A felhívást övező fokozott érdeklődésre tekintettel a pályázatok beadására minden szakaszban még közel három héttel tovább lesz lehetőség - írták.   

A magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében megvalósuló pályázatnak köszönhetően akár 35 ezer család rezsiterhei csökkenhetnek. A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke bruttó 2,9 millió forint, fűtéskorszerűsítéssel együtt 11,3 millió forint - áll a közleményben.    

Felhívják a figyelmet arra, hogy a pályázatok benyújtásának sorrendje nem számít, ugyanis minden, határidőn belül benyújtott kérelem elbírálásra kerül. A jövedelmi feltételeket teljesítő pályázók egy objektív rendszer alapján kapnak pontszámot, amely előnyben részesíti a gyermeket nevelőket és a fejlesztendő járásokban élőket. A benyújtás feltétele az előzetes kivitelezői megállapodás megkötése valamelyik regisztrált vállalkozóval, ez azonban nem jelenti automatikusan a támogatási kérelem kedvező elbírálását. A pályázat forrásait a kormány a hazai költségvetés terhére teljes mértékben előfinanszírozza és biztosítja.   

A nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázatok beadási határideje húsz nappal meghosszabbodik, így az első szakasz (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye lakosai) számára január 16-án 18:00 órára, a második szakasz (Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye lakosai) számára január 23-án 18:00 órára, a hétfőn megnyílt harmadik szakasz (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakosai) számára január 30-án 18:00 órára módosul. A negyedik, utolsó szakasz december 27-én 17:00 órától indul majd Budapest és Pest megye lakói számára, ők február 6-án 18:00 óráig nyújthatnak be pályázatot - ismertetik a közleményben.   

A tájékoztatás szerint a napelem.palyazat.gov.hu oldalon a teljes pályázati felhíváson és mellékletein kívül megtalálható az immár több mint 1300 vállalkozást felsoroló, regisztrált kivitelezők listája, a pályázat benyújtását segítő oktatóvideók, valamint az érdeklődők választ kaphatnak a gyakran előforduló kérdésekre is. Emellett ingyenes segítség igényelhető a Széchenyi Programiroda regionális irodáiban, illetve további kérdésekkel az ÉMI Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatához is lehet fordulni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy a 06-30-705-2388 telefonszámon.

Forrás: MTI