http://komlomedia.hu/magyar-futar/10-belfold/6888-sikeres-piacgazdasaghoz-kell-a-komoly-allami-szektor#sigProIdc717d17c6c
Lázár János január 21-én bejelentette, hogy a kormányzat felszámol mintegy 73 állami intézményt, közöttük néhányat jogutód nélkül, másokat az illetékes minisztériumba olvasztva. Teszi mindezt a bürokráciacsökkentés és a versenyképesség növelése érdekében. A miniszter szerint az állami foglalkoztatottak aránya 20 százalék, ami elfogadhatatlanul magas a szomszédos országok szintjéhez képest. Támogatandó cél az ország gazdasági teljesítményének a javítása, érdemes azonban megvizsgálni a cél érdekében használni kívánt eszközrendszert. Amikor olyan intézkedésekre kerül sor, amelyek következtében több tízezer alkalmazottat tesznek az utcára, és felszámolnak nagy múltú, fontos intézményeket is, akkor tanácsos ezt a vizsgálatot teljes mélységében és összefüggéseiben lefolytatni.
Az állami alkalmazottak nem élősködők
A gondolat, hogy az állam akkor jó, ha minél kisebb, szerepe minél korlátozottabb, a liberális gazdaságfilozófia egyik alaptétele. Különösen könnyű volt ezt a szemléletet elfogadtatni Közép-Európában, ahol a balul végződő szocialista kísérlet rossz emlékeket hagyott az államról. Ez a nézet sosem volt egyeduralkodó a világban, de az elmúlt évtizedekben, különösen a 2007-es válság óta, rendkívül megerősödött a neoliberális gazdaságpolitika nemzetközi bírálata. Egyre több közgazdász mondja ki, hogy a piac önmagában képtelen a gazdaságot megfelelően irányítani, az állam gazdaságirányító szerepét nem tudja átvenni. Ékesen bizonyítja ezt éppen a 2007-es pénzügyi és gazdasági válság. Ennek ellenére az EU „kutyaharapást szőrével” válságkezelése megszorítással válaszol a recesszióra, nagyrészt a közkiadások lefaragásával, ami az egyre inkább elszegényedő többséggel fizetteti meg a válságot.
Sikeres piacgazdaság nincsen komoly állami szektor nélkül. Az állami közintézményrendszer biztosítja a piac megfelelő működésének kereteit, ellátja a magánszektor szabályozását, ellenőrzését és támogatását az egész társadalom érdekének védelmében. Az államnak, a vállalatoknak és az egyéneknek együtt kell működniük, kölcsönösen kiegészítve egymást. Avítt és rövidlátó dolog az állami alkalmazottak élősködőként való ábrázolása, amiről már a nyugati liberális politikusok is kezdenek leszokni. A tanult, hozzáértő, feladatukat az ország – és nem a mindenkori politikai hatalom – szolgálatának tartó állami alkalmazottak épp olyan szükségesek az ország életében, mint a piaci szereplők. Amikor például a pénzügyi ellenőrző hatóságok megfelelően képzett szakemberei idejében felismerik a rendszerszintű kockázatokat, és megakadályoznak olyan országos szintű pénzügyi katasztrófákat, mint mondjuk a devizahitelezés, akkor többszörösen kigazdálkodták a bérüket. Ezeket a hozzáértő, lelkiismeretes állami alkalmazottakat meg kell becsülni, képzésüket és szakmai fejlődésüket lehetővé tenni, nem pedig folytonosan megalázni és létbizonytalanságban tartani. Les Worrall, a Coventry Egyetem profeszszora többéves kutatásaival bizonyítja, hogy a közszolgálati intézmények és dolgozók elleni szüntelen, szükségtelen támadások, a folytonos politikai célzatú lekicsinylés és az állandó átszervezések súlyosan rontják ezen alkalmazottak egészségi állapotát, és hátrányosan befolyásolják szakmai teljesítményüket.
Ne a neoliberális modell legyen a minta!
A közalkalmazotti létszám önmagában nem sokat mond az államgépezet hatékonyságáról. Ahol a tanárok, bölcsődei és óvodai dolgozók, az egészségügyi szakemberek, tűzoltók és határőrök állami alkalmazottak, ott a magas létszám indokolt és helyes lehet, hogyha megfelelően végzik a dolgukat. Kétségtelen, hogy az állam túlterjeszkedése nem kívánatos, különösen nem olyan intézményekkel, amelyeket kifizetőhelynek használ a politika. Az állami intézményeket figyelemmel kell kísérni, és esetenként a modern idők kívánalmaihoz igazítva átszervezni, szem előtt tartva a társadalom egészének és az intézmény dolgozóinak érdekeit. Ám tovább hajtogatni idejétmúlt neoliberális mintára, hogy a magyar versenyképességet az állami szféra túlburjánzása fogja vissza, nemcsak rövidlátó, de veszélyes is, mert elvonja a figyelmet a magyar gazdaság súlyos gondjainak valódi okairól.
Elég, ha egy pillantást vetünk a nemzetközi összehasonlításokra. Az OECD Government at a Glance 2015 (Pillanatkép az államról 2015) című kiadványa részletesen vizsgálja az állam szerepét az OECD-országokban. Eszerint az OECD-ben a foglalkoztatottság teljes közalkalmazotti aránya 2013-ban átlagosan 21,3 százalék, Svájcban 18, Norvégiában viszont 34,6, Dániában 34,9, Lengyelországban 25,2, Magyarországon pedig 26,8 százalék volt.
Megvizsgálva ezen országok helyezését a World Economic Forum (WEF) évente megjelenő versenyképességi rangsorában, azt látjuk, hogy 2015-ben a 144 összehasonlított ország közül Svájc immár hatodszor az első, Norvégia a tizenegyedik, Dánia a tizenharmadik, Lengyelország pedig a 43. helyen végzett. Magyarország a maga körülbelül 27 százalékos teljes közalkalmazotti arányával a 60. helyet kapta. A WEF versenyképességi kritériumrendszere szerint nyilvánvaló, hogy a versenyképesség és a közalkalmazotti létszám között nem fedezhető fel egyértelmű ok-okozati viszony.
A WEF globális versenyképességi indexe tizenkét alappillérét azonosítja a versenyképességnek. Ezek egyike az intézményi környezet. A WEF kritizálja a túlzott szabályozást és bürokráciát, de ugyanennyire a korrupciót, a közbeszerzések tisztátalanságát, a közpénzekkel való visszaélést, az igazságszolgáltatás politikai függését mint olyan tényezőket, amelyek a versenyképesség ellen hatnak. Egy másik alappillér az egészségügy és az oktatás, mert termelékenységet, méghozzá tudásalapú, magas hozzáadott értékű termelékenységet csakis egészséges, művelt, tanult polgárokkal lehet elérni. Fontos ismérv az üzleti szféra minősége, ezen belül is, hogy az ország versenyelőnye min alapszik: a munkaerő olcsóságán-e, vagy az egyedi, kiváló minőségű termékeken. (Lásd infografikánkat, amelyen összehasonlítjuk az említett országok helyezését néhány kiemelt versenyképességi ismérv alapján – a szerk.)
Felmérhetetlen károk, visszafordíthatatlan folyamatok
Magyarország már megélte néhányszor a közintézmények elképesztően felelőtlen felszámolását. Az egyik legjobb példa a kutatóintézetek sorsa: az 1990-ben még több mint száz kutatóintézet nagy részét megszüntették, leépítették, eladták vagy a felismerhetetlenségig zsugorították. 2008-ban például megszüntették a Makói Hagymakutatót. A makói hagymát 2014-ben hungarikummá minősítették, de termelése már rendkívül visszaszorult. Szakértők szerint a fajtanemesítésre kellene összpontosítani, de ez évtizedeket és költségvetési támogatást igényelne.
A magyar kutatóbázis tekintélyes részének megszüntetése vagy elnyomorítása nem az állami szektor versenyképességét növelte, hanem felszámolta a tudásbázist, a kutatási eredményeket, a szakembergárdát, röviden a tudományos múltat és egyben a jövő alapjait. Ezeknek az intézményeknek az elvesztegetése többet ártott a magyar versenyképességnek, mint akár a legnépesebb állami bürokrácia. Összeszerelő üzemekkel és a külföldnek végzett olcsó bérmunkával nem lehet tudásalapú, fenntartható gazdaságot teremteni, csak tudással, amire az államnak áldoznia kell.
A Malév nemzeti légitársaság elkótyavetyélése mindenféle kétes vevőnek, majd csődbe vitele messze túlmutat az állami bürokrácia gondjain: stratégiai vállalatot, a magyar légi közlekedést és a szuverenitás jelentős tényezőjét számolták fel.
Gond van az intézmények beolvasztásával is. Nézzük például a környezetvédelem ügyét! A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot felszámolták és önálló államtitkársággá fokozták le 2010-ben, majd 2014-ben azt is megszüntették. A környezetvédelem önálló szakmai képviselete megszűnt, szétszabdalt egységekben közvetlen politikai felügyelet alá helyeződött. Részben ezért egy vitatott mobilgát érdekében tömeges fairtást lehet végrehajtani a Római-parton környezetvédelmi hatástanulmány nélkül. Lehetséges, hogy ez pillanatnyilag versenyképességet javító iránynak tűnik a politika számára, de hosszú távon visszafordíthatatlan és felmérhetetlen károkat okoz életminőségünkben, az ország természeti környezetében és így a GDP-ben és a jövő nemzedékek lehetőségeiben is.
Másik kiváló példa az örökségvédelem. A 140 éves intézményes magyar műemlékvédelmet több átszervezés és hosszas sorvasztás után 2012-ben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) megszüntetésével lényegében felszámolták. Helyette létrehozták a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központot, amitől viszont elvették az építési és régészetfeltárási jogokat, és ezek különböző kormányhivatalokhoz kerültek. – Az örökségvédelem nem lehet a gazdasági növekedés akadálya – jelentette ki a kulturális államtitkár, aki csupán két évvel korábban még úgy vélte, „annak felismerése, hogy a kulturális örökség a szellemi értéken túl közgazdasági értelemben is értékteremtő forrást jelent, a mai politikai diskurzusban markánsan elsőként a Fidesz programjában fogalmazódott meg” (L. Simon László: Az örökségvédelem gazdasági hatásai, 2010). Így aztán most külföldi befektető lebonthat egy Pollack Mihály tervezte házat a bazilika tőszomszédságában, és bedózerolhatnak avar kori temetőket egy nagyberuházás kedvéért.
Megvizsgálva a most felszámolásra és beolvasztásra ítélt intézmények listáját, vegyes képet kapunk. Bizonyára vannak közöttük olyanok, amelyekért nem nagy kár, mert eleve kétes értékű feladatra vagy egyenesen funkcionáriusok melegedőjeként hozták létre. Vannak olyanok, amelyekre szükség van, csak a céljaikat kellene jobban az ország érdekeihez igazítani. Aztán vannak olyanok, amelyeknek felszámolása megdöbbentő.
Létfontosságú intézményeket akarnak megszüntetni
Beolvasztani készülnek az illetékes minisztériumba az előbb említett Forster Gyula Központot, kiirtván az örökségvédelem látszatát is. Megszűnik az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a felszámolt és szétszabdalt környezetvédelem egyik utolsó eleme. Megszűnik az önálló Országos Tisztifőorvosi Hivatal, amely alá tartozik többek között a védőnői szolgálat, amit 2015 márciusában nyilvánítottak hungarikummá. (Érdekesség, hogy 1752-ben alapították az eredeti magyar tisztiorvosi szolgálatot.)
Meg akarják szüntetni a Haszonállat-génmegőrzési Központot és a Növényi Diverzitás Központot, az 1885-re visszanyúló múltú, 1959-ben alapított Agrobotanikai Intézet utódját. Ez sem teljesen derült égből villámcsapás, hiszen 2006-ban a Gyurcsány-kormány már fel akarta számolni a takarékosság jegyében. Akkor Czerván György fideszes képviselő még azt üzente: „Híve vagyok az olcsó államnak, a bürokrácia leépítésének. De talán nem egy olyan intézeten kellene kezdeni, amely a világ 15 legjelentősebb genetikaierőforrás-gyűjteményt fenntartó intézete, és semmi garancia nincs arra, hogy az összevonás után ez a felhalmozott biológiai és szellemi tőke nem fog sérülni, elveszni az utókor számára” (Tápiómenti 2hetes, 2006. január 19.).
Megszüntetik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt, miközben sokat hallunk az egészséges élelem fontosságáról. Felszámolják az Agrárgazdasági Kutatóintézetet egy kiváló mezőgazdasági adottságokkal rendelkező országban, miközben a világban élelmiszerválság van kialakulóban. Döbbenetes, de az 1870-ben alapított Magyar Királyi Meteorológiai és Földdelejességi Intézet mai utódját, az Országos Meteorológiai Intézetet is be akarják olvasztani.
Megszűnik a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, és egészen rendkívüli módon a Magyar Fogyasztóvédelmi Hatóság. Talán nem csoda, hogy a WEF versenyképességi ranglistáján a fogyasztóvédelem alpontban csak a 85. helyre kerültünk (Svájc a második, Lengyelország a 49.), vajon hányadikak leszünk ezek után?
Nem kíméli a takarékosság a kulturális intézményeket sem. Jogutód nélkül szűnhet meg például a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, az ország egyetlen filmes közgyűjteménye és szakkönyvtára. Beolvasztják a Hagyományok Házát, ami a magyar néprajz és élő népművészet szakmai intézménye, páratlanul gazdag népművészeti kincsünk és néphagyományaink őrzője.
Megszüntetésre ítélve a jövő záloga
Aki elolvassa a listát, kénytelen feltenni a kérdést: milyen szempontok alapján válogattak? Vajon a takarékosságot épp ezeken az intézményeken kell gyakorolni? Eszébe jutott-e valakinek, hogy esetleg a Tom Lantos Intézet vagy a Demokratikus Átalakulásért Intézet finanszírozását szüntessék meg? Van-e olyan fontos a tevékenységük, mint az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságé vagy a Balassi Intézeté? Czerván Györgyöt idézvén: „Viszont lehetne csökkenteni a minisztériumok, államtitkárok, az országgyűlési képviselők, megyei közgyűlési képviselők számát, feltételezem, ez ügyben nem lenne nagy országos felháborodás” (Tápiómenti 2hetes, 2006. január 19.).
A meggondolatlan felszámolásokkal tudás, mesterség, készségek és képességek tűnnek el pótolhatatlanul. A feláldozandó intézmények jelentős része a magyar tudományos és kulturális örökséget, tudásbázist és szakértelmet őrzi, jól végzett munkájuk a magyar jövő záloga. Felszámolásuk a magyar nemzet évtizedek óta folyó felszámolásának újabb láncszeme. Ezt egyetlen módon lehet megállítani: a civil társadalom megszerveződésével, összefogásával, érdekeinek együttes, határozott képviseletével. Kezdjük el!
dr. Hossó Andrea, közgazdász
Forrás: mno.hu
Kapcsolódó blog bejegyzésünk: Kattintson ide...