Nívós programokkal tisztelegnek József Attila előtt Balatonszárszón a költészet napján, szerdán.

A dél-balatoni település honlapja szerint a Szárszón tragikus körülmények között elhunyt költő emlékére immár harmincegyedik alkalommal tartják meg a Költészet Napja rendezvényt, amelynek délelőtt kilenc órától a József Attila nevét viselő általános iskola és az emlékház ad otthont.

Az esemény koszorúzással kezdődött a költő szobránál, ezt Németh Gábor szobrászművész hallgató kiállításának megnyitója, majd az általános iskolások szavalóversenyének Somogy megyei döntője követte.   

Kozma Krisztián Kazinczy-díjas versmondó Ars poetica című versszínházi műsorával jelentkezik, a nap zárásaként a szavalóverseny eredményhirdetésére és díjkiosztójára kerül sor a településen.   

Somogyban több helyen is tartanak különböző rendezvényeket a költészet napján. Kaposváron Földes László Hobo a Tudod, hogy nincs bocsánat című József Attila-esttel várja az érdeklődőket, Siófokon pedig idén is megrendezik a költészetnapi versmondó versenyt és gálaműsort a Kálmán Imre Kulturális Központban.

Forrás: MTI