Bár a 2018-2019-es vívóidény még csak most közeledik a végéhez, a kadét és junior mezőnyben már a következő évad versenyeit rendezik meg, hiszen ezekben a korosztályokban az áprilisi világbajnokság jelenti a szezonzárást.

A budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezett junior (U20) férfi párbajtőr válogatón Sulyok Bálint (a képen háttal) képviselte a komlói színeket.

A Villa Complov SC vívója, aki most kezdi meg szereplését a legidősebb utánpótlás korosztályban, egy győzelme mellé öt vereséget gyűjtött be a csoportkörben, így nem folytathatta a táblán a küzdelmeket, ami a 90. helyet jelentette számára a 107 fős mezőnyben. 

Csontos Gergely edző: Bálint két éves kitartó munkával a középmezőnybe küzdötte magát a kadét, vagyis U17-es mezőnyben. Ebből kinőve a juniorok között ezt újra kell építenie, hiszen ez egy jóval erősebb korosztály, ahol sokkal több munkát kíván egy-egy találat beadása vagy egy mérkőzés megnyerése, ráadásul a három évet felölelő korcsoportban ő most a legfiatalabbak között van. Azt gondolom, ez az "építkezés" nem is fog számára gondot jelenteni, ha folytatja a három éve megkezdett tudatos és rendszeres edzésmunkát, amihez már némi versenyrutin is társult az évek során.


Liam megerősítette helyét a mezőnyben

Nagykanizsa adott otthon az idei újonc (U14) kardvívó országos bajnokságnak, ahol a fiúk 60 fős mezőnyében a Villa Complov SC képviseletében Wilson-Tillinger Liam (a képen háttal) is pástra lépett.

A csoportkör öt mérkőzéséből hármat megnyert, majd 15-8 arányú, magabiztos győzelemmel lépett túl nagykanizsai ellenfelén. A 32-es táblán jóval erősebb nyíregyházi riválisával szemben nem volt esélye, így a 29. helyen végzett.

Bondra Roland edző: Liam a hétvégi versenyen értékes helyezést szerzett mind az egyesület, mind önmaga számára is. Második szezonját zárta versenyzőként, két év alatt sikerült beágyaznia magát a korosztálya középmezőnyébe, ami azért is nagy teljesítmény, mivel fiatal szakágunk révén csak ritkán van lehetősége idősebb, tapasztaltabb kardozókkal edzenie. Ez a 29. hely rengeteg munkát, és alázatot tanúsít mind a tanítvány, az edzők, és az egyesület oldaláról is eme nagyszerű sport iránt. Reménykedünk, hogy ez követendő példa lesz a többiek számára a jövőben, és a Villa Complov név meghatározó helyen szerepel majd a kard versenyek ranglistáin. 

Forrás: Villa Complov SC