Kereken ötven nap múlva kezdődik Magyarországon a vizes világbajnokság, melyre már várják önkéntesek jelentkezését.

A szervezők pénteki közlése szerint a június 18. és július 3. között sorra kerülő világeseményre várhatóan május közepén kezdik árusítani a belépőket. A szurkolóknak a pontos dátumért érdemes figyelemmel követniük a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Vízilabda Szövetség honlapját, illetve a vb hivatalos Facebook-oldalát - olvasható a tájékoztatásban.  

Azok, akik önkéntesként szeretnének közreműködni a szervezésben, lebonyolításban, már mostantól jelentkezhetnek a sportonkent.hu oldalon.  

A magyarországi vb-rendezést február 7-én jelentették be. Az úszás és a műugrás versenyei a Duna Arénában zajlanak majd, a műúszás a margitszigeti Széchy-medencében lesz, a nyíltvízi úszók a Lupa-tavon küzdenek, míg vízilabdában a szigeti Hajós-uszoda mellett Debrecenben, Sopronban és Szegeden is rendeznek mérkőzéseket.

Forrás: MTI