Amerikai kutatók olyan módszert fejlesztettek ki, amelynek segítségével az eddiginél kevesebb tesztkilométer megtételére lesz szükség.

A Michigani Egyetem közlekedéskutatói egy olyan tesztprogramot alkottak meg, amely az önállóan közlekedő gépkocsiknak megtanítja, hogy mi az, ami valóban fontos: az emberi sofőrökkel való interakció. Mindez leegyszerűsítheti a robotjárművek tesztjeit. Az új megoldás segítségével elérhető, hogy az autóknak több ezer mérföld helyett csak legfeljebb 1000 mérföldet kelljen megtenniük. Ez egyrészt gyorsabbá, másrészt jelentősen olcsóbbá teszi a lefolytatott teszteket.

A programot ugyanazok a szakemberek alkották meg, akik az Mcity nevű létesítményt is, amely gyakorlatilag egy mesterséges kisváros, s amelynek területén 2015 novembere óta a Ford és más gyártók tesztelik az új modelljeiket. A terület 13 hektáros, a város teljesen élethű, a házakat kinyomtatott kulisszák helyettesítik, de vannak közlekedési lámpák, gyalogos átkelőhelyek, kerékpárutak, egy-, két-, három- és négysávos utak, alagutak, körforgalmú csomópontok, illetve fel- és lehajtók. Igény esetén akár további gépkocsik és gyalogosok vonhatók be a tesztekbe. Egy ehhez hasonlót akar felépíteni a magyar kormány Zalaegerszegen és Dél-Koreában is épül egy. Ezeken megszűnik az esemény nélküli kilométerfalás, és sűrítve van mindenféle lehetséges közlekedési helyzet, eltérő időjárási feltételekkel, útviszonyokkal és látási korlátozásokkal.

A Michigani Egyetem munkatársai két projekt több mint 25 millió mérföldnyi tesztútjainak adatait elemezték ki. A két éven át tartó projektekben 3000 jármű és vezető vett részt. A tapasztalatok felhasználásával született meg az új program, amely igen nehéz közlekedési helyzeteket is tartalmaz. A szakértők rámutattak, hogy a robotgépkocsiknak teljesen más tesztprogramra van szükségük, mint a hagyományos járműveknek. A felvázolt szituációk között a legbonyolultabbak azok, amelyekben az önállóan közlekedő gépkocsiknak az emberek által vezetett járművekkel kell kapcsolatba lépniük, például értelmezni a dudálást, a lámpa rövid felvillantását vagy a vészvillogót.

Minderre azért van szükség, mert az Egyesült Államok közlekedési hatósága szerint az ország autói által megtett minden 530 000 mérföldnyi útra egy olyan baleset jut, amely ezer dollárnál nagyobb kárt okoz, és a halálesetek még ritkábbak, 100 millió mérföldre jut egy. Tekintve, hogy egy átlagos vezető 12 ezer mérföldet vezet évente, és a nagyvárosokban az átlagsebesség nem sokkal haladja meg a 25 mérföld/órát, egy 8 órás munkanapon maximum 200 mérföldnyi adat szerezhető. Ezt felszorozva 27 év kell 2 millió mérföld eléréséhez, mely ugyan soknak hangzik, de értékeléshez ez a minimum. Három műszakkal számolva így is 3300 nap, azaz 9 év kell a fent említett 100 millió mérföld eléréséhez. Ez rengeteg pénzbe kerül, hiszen fizetni kell a sofőrök bérét, a benzint, az autók javítását.

Az új módszernek köszönhetően viszont a jövőben elegendő lesz 1000 mérföldnyi tesztút arra, hogy az adott modellt felkészítsék a forgalomra. A program megfelel annak, mintha a jármű legalább 300 000 mérföldet tett volna meg az utakon. (Egy karosszéria átrozsdásodásának vizsgálatakor sem várnak 10 évet, hanem mindenféle savakkal és extrém körülményekkel modellezik az idő elteltét.) A megválaszolandó kérdések között van még, hogy mi történik egy baleset esetén, de a tesztelőknek az önállóan közlekedő autóknál arra kell összpontosítaniuk, hogy miként lehet elkerülni egy balesetet.

Forrás: sg.hu / phys.org / ns.umich.edu