Bizonyos esetekben Washington mégis tesz majd kivételt az iráni szankciók ügyében - jelentette ki Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter újságíróknak.

A tárcavezető még pénteken, a repülőgépen nyilatkozott, amikor Mike Pompeo külügyminiszterrel együtt visszafelé tartott Mexikóból Washingtonba, ám megjegyzéseit csak hétfőn hozták nyilvánosságra.   

Mnuchin kijelentette: azoknak az országoknak az esetében tehet Washington kivételt, amelyeknek több időre van szükségük, hogy pótolják az Irán elleni szankciók miatt kieső olajimportjukat. "Azt akarjuk elérni, hogy nullára csökkentsék iráni olajvásárlásaikat, de egyes esetekben, ha ezt nem lehet egyik napról a másikra megtenni, fontolóra vesszük a felmentés megadását" - fogalmazott Mnuchin.   

A pénzügyminiszter azt is elmondta az újságíróknak, hogy a 19 országból és az Európai Unióból álló G20-as országcsoport pénzügyminisztereinek e héten az argentin fővárosban, Buenos Airesben tartandó találkozóján valószínűleg szóba kerül majd az Irán ellen hozott büntető intézkedések ügye.   

Vasárnap az NBC televízió Mnuchin állításával ellentétes tartalmú levelet hozott nyilvánosságra. A levél válasz volt az Európai Unió magas rangú képviselőinek azon korábbi kérésére, hogy az Egyesült Államok mentesítse az európai vállalatokat az Iránra és valamennyi, Iránnal gazdasági kapcsolatokat ápoló vállalatra kirótt szankciók alól. A Mike Pompeo külügyminiszter és Steve Mnuchin által aláírt levélben leszögezték: Washington nem tesz kivételt az európai vállalatokkal az Irán ellen hozott szankciók ügyében, csakis abban az esetben, ha az az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeinek javára szolgál. A két amerikai tárcavezető azzal érvelt, hogy Washington a maximális pénzügyi nyomást akarja kifejteni Teheránra.   

Donald Trump amerikai elnök még májusban jelentett be új, nagyon szigorú szankciókat Irán ellen, miután Washington egyoldalúan felmondta az Iránnal kötött többhatalmi atomalkut. Az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország akkor bejelentette: továbbra is tiszteletben tartja a Teheránnal kötött megállapodást, és vállalataik a szankciós fenyegetések ellenére sem szakítják meg iráni üzleti kapcsolataikat. A szankciók augusztus 6-án lépnek életbe.

Forrás: MTI