Az amerikai képviselőház szerdán történelminek minősített szavazással törvényt fogadott el arról, hogy a lincselés szövetségi gyűlölet-bűncselekmény lesz az Egyesült Államokban.

A szavazásról hírt adó amerikai közszolgálati rádió (NPR) történelminek minősítette a döntést, hangsúlyozva, hogy 120 évig kellett várni e törvényre. Az amerikai történelemben ez az első ilyen törvény.    

Az Emmett Till Lincselésellenes Törvény néven elfogadott jogszabályt elsöprő többséggel szavazták meg: 410 képviselő voksolt igennel, és három republikánus, valamint egy független képviselő szavazott ellene. Emmett Till 14 éves afroamerikai kisfiú volt, akit 1955-ben Mississippi államban meglincseltek, azzal vádolva őt, hogy megsértett egy fehér asszonyt.   

A lincselésellenes törvényt szorgalmazók az amerikai közszolgálati rádiónak elmondták: az elmúlt évszázadban több mint 200 alkalommal próbálkoztak e törvényjavaslattal, és a szerdán elfogadott változaton is csaknem két év óta dolgoztak.    

"A lincselés amerikai terrorizmus, és el kell utasítani" - nyilatkozott az NPR-nak Bobby Rush, Illinois állam demokrata párti képviselője, aki 2018 júniusában a törvényjavaslat egyik előterjesztője volt. "Soha nem késő elutasítani az ördögöt, és a lincselés maga az amerikai ördög" - mondta Rush képviselő, aki maga is afroamerikai politikus. Hozzáfűzte még, hogy a törvény elfogadása "erőteljes üzenet" azt illetően is, hogy az Egyesült Államokban nincs helye az erőszaknak.    

Karen Bass kaliforniai demokrata párti képviselőnő úgy fogalmazott: jóllehet a törvény az Egyesült Államok történelmének egyik nagyon nehéz időszakát idézi fel, de emlékeztet arra is, hogy napjainkban szintén meg kell küzdeni a gyűlöletből eredő bűncselekményekkel.    

A szenátus csütörtökön szavaz a törvényjavaslatról.   

Szerdán este a Fehér Ház már jelezte, hogy Donald Trump várhatóan aláírja, és ezzel törvényerőre emeli a jogszabályt.

Egy alabamai emberi jogi szervezet adatai szerint az Egyesült Államokban az 1800-as évek vége és az 1960-as évek eleje között mintegy 4000 lincseléses gyilkosságot követtek el.

Forrás: MTI