Az Európai Bizottság szerdától elérhetővé teszi negyedik, egyben utolsó pályázati felhívását az ingyenes WiFi4EU hozzáférési pontok kiépítésére fordítható uniós finanszírozásról - közölte az uniós bizottság kedden.

Thierry Breton belső piacért felelős biztos tájékoztatása szerint pályázni az erre célra indított, wifi4eu.eu című portálon lehet csütörtök délután 17 óráig.   

A kedvezményezetteket a pályázatok beérkezésének sorrendjében választják ki. A kiegyensúlyozott földrajzi lefedettség elvét is figyelembe véve 947 pályázat részesülhet finanszírozásban mindegyik részt vevő országban legalább 15 település kap támogatást.   

Az Európai Unió (EU) WiFi4EU programja keretében egy-egy önkormányzat 15 ezer euró (mintegy 4,6 millió forint) értékű utalványt kaphat, hogy a közösségi élet színterein - könyvtárakban, múzeumokban, parkokban, köztereken - internetkapcsolatot tudjon kiépíteni. A hálózat karbantartásának költségei az önkormányzatot terhelik.   

Az EU a 2018-ban indult kezdeményezés keretében 120 millió eurót biztosít az uniós tagállamok, valamint Nagy-Britannia, Norvégia és Izland mintegy 8 ezer településének, hogy ingyenes és nyilvános wifi-szolgáltatásokat biztosító berendezéseket szerezzenek be. Az ugyanazon közösségi térben hasonló jellemzőkkel rendelkező, már létező ingyenes hálózatok mellett tervezett wifi-hozzáférési pontok nem részesülhetnek támogatásban.   

A WiFi4EU-hálózatok ingyenesek lesznek, nem lesznek rajtuk reklámok, és használatukért a felhasználóknak nem kell személyes adataikat megadniuk - tették hozzá.

Forrás: MTI