http://komlomedia.hu/magyar-futar/9-kulfold/15190-gondolatok-az-orosz-ukran-nato-usa-konfliktusrol#sigProId2348fe0ea1
Talán még emlékeznek a kubai rakétaválságra 1962 októberében.
Fidel Castro hatalomra jutása után az országban földosztásba kezdtek és az amerikai vállalatokat államosították. Ez – természetesen – nagyon fájt az amerikaiaknak és mindent megtettek, hogy visszaállítsák a régi rendet.
A történethez tartozik, hogy még ez előtt az Egyesült Államok Angliába (nagy hatótávolságú), Olaszországba és Törökországba közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat telepített. Ez természetesen irritálta a szovjeteket, mert így a nyugati országrészük veszélyben volt. Tulajdonképpen ezt élik meg most is az oroszok Ukrajnával kapcsolatban.
A Kubai válság jól jött a szovjeteknek és az előzetes kubai tárgyalások után közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat telepítettek Kubába. Így a szovjetek már akár Washingtonig is elértek volna rakétáikkal.
Az amerikai polgárok a propaganda hatására félelemben éltek és féltek, hogy kirobban a harmadik világháború. Valahogy úgy, mint ahogy most van.
Akkor a diplomácia leküzdötte a problémát. Kennedy és Hruscsov megállapodtak, hogy az USA megszünteti a Törökországi kilövőállásokat és cserébe a szovjetek visszavonulnak rakétáikkal együtt Kubából. Így a két katonai nagyhatalom belátása után megszűnt a harmadik világháborús rémálom.
Most a NATO semmilyen engedményt nem tesz, hagyja, hogy komoly katonai lépések legyenek orosz oldalról, talán még azt is kivárja, hogy kiterjedjen a háború az egész világra. Természetesen az egész konfliktust az oroszok nyakába varrja a mainstream média.
Nouriel Roubini a Yale egyetem közgazdász-professzora 2014 májusában elhangzott nyilatkozatában, Európában három országot tartott a világgazdaság fejlődése szempontjából súlyos kockázati tényezőnek. Oroszország és Ukrajna mellett Magyarország volt a harmadik. Az ukrán-orosz válság folyamatosan tartott. Oroszország elfoglalta és magához csatolta a Krím-félszigetet. Katonailag támogatta az orosz szakadárokat az Ukrajna két keleti megyéjében vívott háborújukban.
Putyin nem akarja elfogadni Ukrajna gazdasági közeledését az unióhoz. Az orosz nép egységesen támogatja. A miniszterelnök nyíltan, katonai eszközökkel azonban nem szerette volna a két keleti megyét elfoglalni, mert az a világháború kitöréséhez vezethetne.
Az ukrán vezetés viszont nem ismerte el a Krím-félsziget lecsatolását. Az EU és a NATO segítségét kéri a bonyolult helyzetben. A konfliktus a jelenlegi formájában kezelhetetlen volt.
Putyin nem élt a gázszállítás teljes leállításával. Az energiaellátás leállítása Ukrajna teljes gazdasági összeomlásához vezethetett volna.
Itt pedig elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy a professzor miért vette egy kalap alá ezt a két országot Magyarországgal. Orbán Viktor annak idején 2013-ban amikor „jót akart, de rosszul” kifizette az IMF-hitelt a kockázati tőkebefektetők által megvásárolt állampapírokból befolyt pénzből. Egy rosszabb kamatteher vállalása mellett ezeknek a pénzembereknek, akiket nyugodtan nevezhetünk sehonnani bitangoknak a kezébe helyezte az ország sorsát.
Miért sehonnani bitangok? Azért, mert a kiszolgáltatott országoknak adnak kölcsönt a magasabb haszon reményében. A probléma az, hogy Ukrajna szintén egy ilyen ország, aki a kockázati tőkebefektetők pénze segítségével tudja csak egyensúlyban tartani a gazdaságát.
Ha Ukrajna elszáll, akkor ezek a tőkés csoportosulások is csődbe mennek. A befektetőik pánikba esnek és megpróbálják kimenteni a pénzüket. Ha az alap tartalékai elfogynak, csődöt kell jelentenie. A kintlévőségeiket pedig egybe fogják követelni, hogy kifizethessék belőle a hitelezőiket.
Egy nagyon érdekes helyzet állt elő. Orbán Viktor rájött, hogy nagyon durva nyomorba döntötte az ország népét, miközben a környezete a milliárdosok nyugodt világát éli. Intézkedéseivel elkezdte a gazdaság élénkítését. Tereket, utcákat, stadionokat újítanak fel az emberek közérzetének javítása érdekében. Láthatóan próbál tenni.
A kártya azonban nem az ő kezében van. Ő már csak egy helyzet rabja. A tét Oroszország világpolitikai szerepe. Ő nagyhatalommá szeretné újból tenni Oroszországot. Ennek egy módja van, ha EU mintára megszervezi az ázsiai országok közösségét, ahol Oroszországnak vezető szerep jut. Kínát, Iránt, Indiát és Brazíliát maga mellé állítva létre hoznak egy független pénzügyi rendszert, amit az USA már nem lesz képes befolyásolni.
És ez az igazi tét!
Az energia eladásának súlypontját pedig áthelyezik Kína irányába. Ehhez azonban idő kell. Elképzelhető tehát, hogy vagy bekebelezi Ukrajnát, vagy el kell vesztenie, amit a jelek szerint nem akar.
Tönkre teszi, hogy időt nyerjen és közben az EU országait egy megterhelő gazdasági segítségnyújtásra kényszerítse. Ha ezzel Magyarországot is magával rántja? Nem gond! Orbán Viktort egy államcsőd esetén elkergetik. Az EU nem fog sietni a mentőcsomaggal. A Fidesz távozását nyugaton is kívánatosnak tartják.
Jöhet az ellenzék. Ha sikerül nekik a háttérből a pénzügyi támogatást biztosítani, akkor hatalomra kerülhetnek és talán kezdeményezhetik Magyarország kilépését az unióból. Létre jön az újabb, Európát lefoglaló probléma. Az ellenség beteszi Európa közepére a lábát.
Az államcsőd esetén az emberek bankban tartott pénzét az állam zárolja. A forint elértéktelenedése már megkezdődött: ennyit (380 Ft a mai napon!) még soha nem adtak egy euróért. Euro esetén kisebb lenne a probléma, mert az infláció szárnyalása nem tudna beindulni.
A bizonytalan helyzet kialakulása miatt a multik valószínűleg le fogják állítani a termelést a vállalataiknál. A szolgáltatásban dolgozóknak egyszerűen nem lesz munkájuk. A turizmus is hirtelen leáll, mert egy politikailag bizonytalanná váló országba senki nem látogat. Az állam csak az erőszakszervezeteinél dolgozóknak próbálja meg majd biztosítani az egzisztenciáját.
Megkezdődnek a tüntetések. Követelik a helyzetért felelős politikusok megbüntetését. Felbomlik a Fidesz politikai egysége. Mindenki a saját irháját mentené akár a környezete feladása árán is.
Akkor most el lehet gondolkodni, hogyan tovább Magyarország?
M.F.