Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy nyilvántartásba veszi a Szőrmementes Európa elnevezésű, az állati prémek előállításának és forgalmazásának tiltását szorgalmazó európai polgári kezdeményezést.

A kezdeményezés szervezői arra kérik a testületet, hogy készítsen jogszabály-javaslatot, amely uniós szinten tiltaná be állatok tartását és leölését prémtermelési céllal. Azt is szorgalmazzák továbbá, hogy az EU területén ne lehessen ilyen módon előállított szőrmét forgalomba hozni.  

A kezdeményezés honlapján szereplő információk szerint az EU-ban évente mintegy 32,1 millió állatot tartanak és ölnek le kizárólag szőrme előállítása céljából. A prémfarmokon tartott fő állatfajok a nyérc, a róka és a mosómedve.

Ezek az állatok rövid és nyomorúságos életet töltenek kis drótketrecekben, és miután szőrméjüket eladásra alkalmasnak találják, elgázosítják vagy áramütéssel ölik meg őket - indokolják javaslatukat az előterjesztők.

Az európai uniós tagállamok közül többen már betiltották a szőrmefarmokat. Hollandiában például tavaly számolták fel a nyérctenyésztést, miután több esetben is koronavírus-járvány tört ki a telepeken.     

Közleményében az Európai Bizottság arról tájékoztatott, hogy az európai polgári kezdeményezésre irányuló kérelem megfelel a vonatkozó jogszabályokban szereplő feltételeknek, jogilag elfogadható. A kezdeményezés tartalmát az uniós bizottság ebben a szakaszban még nem vizsgálta.  

A szerdai regisztrációt követően, a szervezők megkezdhetik a támogató aláírások összegyűjtését, amire egy év áll rendelkezésükre. A szabályok értelmében ha egy európai polgári kezdeményezés egy éven belül egymillió támogató nyilatkozatot kap legalább hét különböző tagállamból, a brüsszeli testületnek reagálnia kell: el kell döntenie, hogy helyt ad a kérelemnek, vagy elutasítja azt, és döntését mindkét esetben meg kell indokolnia.  

Az európai polgári kezdeményezés nem eshet a bizottság azon hatáskörén kívül, hogy uniós jogi aktusra irányuló javaslatot nyújtson be, nem lehet nyilvánvalóan visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű, és nem lehet ellentétes az Európai Unió értékeivel.

Forrás MTI / ec.europa.eu