Az Egyesült Államok feloldhatja az Észak-Korea elleni szankciókat, ha Phenjan eleget tesz az elvárásoknak - mondta Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója egy vasárnapi televíziós interjúban.

Pompeo a Fox televíziónak nyilatkozva leszögezte: amennyiben Észak-Korea beleegyezik atomfegyverprogramja teljes felszámolásába, olyan gazdasági fellendülésnek, jólétnek nézhet elébe, amely "vetekszik majd Dél-Koreáéval".    

A külügyminiszter Donald Trump elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június 12-én Szingapúrban várható csúcstalálkozójára utalva hangsúlyozta: "még távolról sem jelenthetjük ki, hogy mindent elértünk, amit akartunk". Kifejtette: "rendkívül sok munka áll még előttünk és bár árgus szemmel figyelünk a kockázatokra is, forró óhajunk, hogy Kim elnök stratégiai változást hajtson végre". Az amerikai diplomácia irányítója szerint, ha ezeket a kívánt változásokat az észak-koreai vezető végrehajtja, akkor Donald Trump és kormányzata felkészült rá, hogy biztosítsa "a sikeres átmenetet".    

A miniszter üdvözölte az észak-koreai állami sajtóban hétvégén megjelent hírt, miszerint Észak-Korea május 25-ig bezárja a kísérleti atomrobbantások helyszínét. "Az amerikaiaknak és a világnak egyaránt jó hír ez" - fogalmazott.    

Pompeo beszélt a Kim Dzsong Unnal tartott találkozóin szerzett személyes benyomásairól is. Elmondta, hogy az észak-koreai vezető "profi módon tárgyal", követi a nyugati sajtóban megjelenteket, sőt Pompeo szerint még a Fox televízióban elhangzott interjúját is megnézi majd.    

Mike Pompeo nyilatkozott Észak-Koreáról a CBS televízió "Szemben a nemzettel című vasárnapi politikai vitaműsorának is, s abban szintén Észak-Korea várható gazdasági fellendülését emelte ki. Amerikai magántőkét, amerikai vállalkozókat, amerikai beruházásokat ígért, és e tekintetben az észak-koreai energetikai ipart és mezőgazdaságot említette meg, olyan ágazatokként, mint amelyeknek okvetlenül szükségük van segítségre.

Forrás: MTI