Főleg, ha idősebb emberekről van szó, állítják egy norvég vizsgálat kutatói 36 ezer ember mutatóinak elemzése után.

A szakértők szerint már az olyan alig terhelő mozgások mennyiségének enyhe fokozása, mint a mosogatás, a virágok meglocsolása vagy csak a házban való járkálás, is segíthet elodázni a halált az idősek körében. Az évtizedek óta egyre világosabb, hogy a mozgáshiány, például az egész napos ülés számos egészségi probléma kialakulásának kockázatát növeli, így például a szívbetegségek és a korai halál jelentkezését is.

A norvég szakértők legutóbbi kutatásukban korábbi vizsgálatokra és új eredményekre alapozva kimutatták, hogy a mozgáshiány egészen enyhe mérséklése is érzékelhetően pozitív hatású, és már az egészen könnyű testmozgások is sokat jelenthetnek az egészség megőrzésében. Ami különösen fontos lehet az idősebb emberek esetében, akik adott esetben nem, vagy csak nagyon rövid ideig képesek intenzív testmozgást végezni, mondja Ulf Ekelund, az eredményekről beszámoló tanulmány első szerzője.

Az eredményekből ugyanakkor az is kiderült, hogy minél intenzívebb a mozgás, annál pozitívabbak a hatások, és hogy az intenzív tevékenységek sokkal rövidebb idő alatt biztosítják ugyanazt a jótékony hozadékot, amihez könnyű testmozgással hosszabb időre van szükség. Mindezen következtetések a szakértők elmondása szerint újra megerősítik, amit már egy ideje tudunk, csak nem mindig mérjük fel fontosságát: vagyis hogy nagyon lényeges lenne a mindennapi életbe több mozgást beleépítenünk, nem csak célirányos edzések formájában, hanem egyszerűen úgy is, hogy mindennapos teendőink során többet sétálunk, vagy gyakrabban felkelünk az asztaltól munka közben.

Az új kutatás során több mint 36 ezer fő adatait elemezték a szakértők. A résztvevők átlagéletkora 63 év volt, és életüket 5–6 évig követték nyomon, ami alatt 2149-en haltak meg közülük. A vizsgálatban olyan alanyok vettek részt, akik mind aktivitásfigyelő eszközöket használtak, vagyis nem maguk jelentették, hogy mennyit mozogtak egy nap, ami a kutatók tapasztalata szerint elég megbízhatatlan eredményeket szül, hanem egy-egy eszköz figyelte tevékenységüket.

Az eredményekről összességében már említettük, hogy a több aktivitás alacsonyabb elhalálozási kockázattal társult, érdekesek voltak azonban az aktivitás intenzitásával kapcsolatos megfigyelések. Azok körében, akik naponta nagyjából 258 percet töltöttek könnyű testmozgással, 40 százalékkal alacsonyabb volt az elhalálozás kockázata, mint akik csak 200 percet mozogtak. A 308 percet mozgóknál 56 százalékkal, a 380 percet mozgóknál pedig 62 százalékkal csökkent a kockázat. A kutatók elmondása szerint ezek a számok nagyjából kétszer akkorák, mint amit a korábbi vizsgálatok alapján sejteni lehetett.

A mérsékelten intenzív és intenzív testmozgást folytatók között hasonló tendenciákat figyeltek meg a szakértők. A csak 90 másodpercig intenzívebben mozgókhoz képest a naponta 6 percig intenzíven mozgók körében 36 százalékkal, a 38 percig mozgóknál 48 százalékkal volt alacsonyabb a halál kockázata. Ami tényleg azt mutatja, hogy intenzív testmozgás esetén nagyon kevés időbefektetéssel is szignifikáns eredményeket lehet elérni az egészség megőrzésében.

Forrás: ipon.hu / theguardian.com / bmj.com