Vissza a videókhoz

2009.01.08.-i adás

2664 megtekintés



A Golestan zenekar koncertje a színház - és hangversenyteremben (Dr. Khonji Nowrasteh Godr

A Golestan zenekar vezetője beszél az eddigi "történelmükről" és több zeneszámot is hallhatnak.

Hasonló videók

Új elnevezése és vezetője lett a Közösségek Házának és színháznak
2020-11-12
161 néző

Új elnevezése és vezetője lett a Közösségek Házának és színháznak

Aranyos Lászlót ideiglenesen nevezték ki a színház élére, jövő évben pályázat útján fogják kiválasztani a vezetőt. Az intézmények neve Közösségek Háza és Színház Művelődési Központra változott. A névváltozás az intézmények kulturális programjait nem befolyásolja, továbbra is színvonalas előadásokon vehetnek részt az érdeklődők. (Aranyos László)

Életműdíjat vehetett át a komlói gitáros (Murka Gyula)
2020-10-22
1827 néző

Életműdíjat vehetett át a komlói gitáros (Murka Gyula)

A közel ezer zenekar részvételével rendezett tehetségkutatón paksi helyszínen a komlóiak első helyezést értek el. A következő fordulón a legjobb huszonhat zenekar bemutathatta saját műsorát egy 8-10 főből álló zsűri előtt. Nagyon fiatal zenészek is kiemelkedő zenei tudással szerepeltek a Hangszeresek Országos Szövetsége által rendezett eseményen. Gipsy ezen a napon vette át kiemelkedő zenei tehetségéért az Újfalusi Gábor Díjat, amihez szeretettel gratulálunk!

Népmese nap és új bútorok a Felsőszilvási Általános Iskolában
2020-10-01
262 néző

Népmese nap és új bútorok a Felsőszilvási Általános Iskolában

A Márkus Színház meseelőadását nézhették meg az alsó tagozatos kisiskolások a Felsőszilvási Iskolában. A napsütéses szeptemberi időt kihasználva a gyerekek az udvaron élvezhették az Égig érő fa című zenés előadást. (Podpácz Beáta)


Bemutatkozik a 40+ zenekar (Horváth Gábor, Juhász István, Tóth Gábor)
2020-08-03
356 néző

Bemutatkozik a 40+ zenekar (Horváth Gábor, Juhász István, Tóth Gábor)

Változatlan felállásban játszik, hat éve alakult a zenekar egy dal apropójából. Pörgősebb Edda dalokkal, LGT számokkal indult a srácok zenei pályafutása, a létszám kicsi, de annál összetartóbb az együttes. Az első bulin a Faló sörözőben a 40+ harminc dallal debütált. A kezdők nyugalmával vágtak bele a zenészek a koncertbe, ami hatalmas sikert aratott és vitte tovább az ismertség felé a fiúkat.

Bemutatjuk a Szabad Prédák zenekart (Kuklis János, Dékány József)
2020-07-23
959 néző

Bemutatjuk a Szabad Prédák zenekart (Kuklis János, Dékány József)

Három éve alakult meg a zenekar, ezelőtt Hét Domb Rock néven játszottak a fiúk. Hornyák Zsolt és Dékány Norbert szólógitárosok, Föglein Csaba énekes alkotják még a csapatot. A Szabad Prédákat rokonsági szálak és erős barátság köti egymáshoz. Már nem bohókás punkzenét játszanak, hanem komolyabb rockdallamok igényes szövegekkel hallhatók koncertjeiken. Az együttes hamarosan a Volt Van Lesz Rockfesztivál vendége lesz.

Az ÜnnepKörSzín társulat lépett fel a Közösségek Házában (Bogárdi Alíz)
2020-07-20
419 néző

Az ÜnnepKörSzín társulat lépett fel a Közösségek Házában (Bogárdi Alíz)

Interaktív színházi előadást nézhettek a gyerekek a Közösségek Házában. A magyar népszokásokhoz kapcsolódó előadás nagy sikert aratott. Alíz szerint a 4-11 éves gyerekeket könnyű bevonni a játékba, a kiskamaszok már tartózkodóbbak. A kis nézők énekelnek, körjátékoznak az évszakokon alapuló mesék alatt.


Karantén koncertet adott a 40+ zenekar
2020-05-07
1071 néző

Karantén koncertet adott a 40+ zenekar

A Közösségek Háza szervezte a zenekar kitelepülését a szilvási városrészbe. Nagy sikert aratott a koncert, az emberek nagyon vártak már valami szórakozási lehetőségre. A repertoárt nagy gonddal állították össze a fiúk, hiszen nem lehetett tudni kik állnak az ablakokban. A lehűlő levegő ellenére is Juhász István gitáros remekül kitartott, számos remek feldolgozást hallhatott a közönség. (Horváth Gábor, Tóth Gábor, Juhász István)

Ismerjük meg Juhász Istvánt a 40+ zenekar gitárosát (Juhász István)
2020-04-30
1502 néző

Ismerjük meg Juhász Istvánt a 40+ zenekar gitárosát (Juhász István)

Istvánt gyerekkorában egy akusztikus gitárral lepte meg családja, ezután kamasz fejjel került közel a rock zenéhez. Gitár órákon nem vett részt, autodidakta módon sajátította el az alapokat. Komlón több formációban is részt vett, ameddig eljutott a mostani 40+ zenekarhoz. Öt évig zenélt a Rocktorokban, ezután egy évig a CSÍT zenekarban játszott. Mostani együttesükben igazán otthon érzi magát.

Bemutatkozik a Rockantak zenekar
2020-04-27
1478 néző

Bemutatkozik a Rockantak zenekar

A 2008-as megalakulás óta rengeteg tagcsere történt a Rockantak zenekarban. A beszélgetésen megjelent tagok a zenekar életéről, a közös fellépésekről, zenei irányzatukról beszélnek. A helyi banda évente több alkalommal nagy sikerrel lép fel a Béke kerthelyiségben, Gesztenye napon és a Közösségek Házában. (Singovszky József, Papp Edina, Széplábi András)

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

BARANYA TELEVÍZIÓ

adásai:
Csütörtök: 19:00-tól
Péntek: 19:00-tól
Szombat: 10:00-tól és 19:00-tól

KOMLÓ és TÉRSÉGE TELEVÍZIÓ

adásai:
Hétfő: 19:00-tól
Kedd: 19:00-tól
Szerda: 10:00-tól és 19:00-tól
Vasárnap: 10:00-tól és 15:00-tól

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 40 154 250 megtekintés

Videó: 20 593 214 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen4620250

Jelenleg az oldalon

9
Online