Vissza a videókhoz

2020.03.19.-i adás

1159 megtekintés



Társasházi probléma Körtvélyesben (Leopold Gáborné)

Körtvélyes utca 11 szám alatt a tetőszerkezet beázása miatt több lakás fala és a beépített szekrények eláztak. A tetőszigetelést a szél lefújta a háztetőről, a munkálatokat nem végezték szakszerűen. A tulajdonos gyermeke asztmás lett az állandó nyirkos, penészes levegőtől.

Hasonló videók

Egy éve vagyok képviselő (Gerencsér Ágnes)
2020-11-16
921 néző

Egy éve vagyok képviselő (Gerencsér Ágnes)

Kemény év áll mögöttünk, és a következő időszak sem lesz könnyebb. Sok feladatot terveztünk erre az egy évre, de a járványhelyzet miatt szinte alig lehetett megvalósítani belőlük. A városrész legégetőbb problémája a szemétügy, számtalan helyen hatalmas halmokban áll a kidobott bútor, építési törmelék, veszélyes hulladék. A képviselő asszony szerint jobbára nem az itt lakók helyezik el a szemetet, hanem éjjel pakolják le ismeretlenek. Az épülő ipari park miatt több helyen feltörték a járdákat, lépcsőket, ezeknek a területeknek a helyreállítása elkezdődött. November végére befejeződik a rekortánpálya felújítása, mellette pedig egy dirtpark épül. Plusz parkolóhelyek is kialakításra kerülnek a pékség mellett, valamint elkezdődött a játszóterek felújítása.

Víz és villany nélkül egy kertben él anya és lánya
2020-11-02
1490 néző

Víz és villany nélkül egy kertben él anya és lánya

Külföldi munkavállalása után tudta megvenni a telket és romos házát Sebestyén Erika. A körülmények nagyon rosszak, a házikó hideg, víz, villany nincs benne. Orsós Ferenc képviselő és Toronyi Zsolt vállalta fel és fogta össze a segítő munkát, Jelenleg egy szobát építenek az épülethez, de a közművek bekötése is a tervek között szerepel. (Sebestyén Erika, Sebestyén Tamara, Orsós Ferenc, Toronyi Zsolt)

Érdekes megoldás egy beszakadt csatornafedél kapcsán
2020-10-01
400 néző

Érdekes megoldás egy beszakadt csatornafedél kapcsán

A forgalmas Alkotmány utcában a járdáról eltűnt egy csatornafedél. A hiányosságot egy raklappal pótolták, arra pedig egy figyelmeztető táblát helyeztek. 2020-ban ez a megoldás igen érdekes, de a balesetveszély ettől nem múlt el.


4 példa
2020-09-21
401 néző

4 példa

1. A város legnagyobb kereszteződésénél a magasra növő kannavirágokat a Városgondnokság emberei levágták, hogy az autósokat ne zavarja a közlekedésben. 2. A Berek utca elején a drogéria mellett megkezdődtek a régóta halogatott munkálatok, hamarosan rendezettebb városképpel találkozhatnak a járókelők ezen a területen. 3. A Berek utcában a sövények formára vannak nyírva, a járdán könnyebb a közlekedés. 4. A Szilvásba vezető kanyar mellett elhordták a földkupacot, a területet elegyengették.

Folytatódnak a beruházások a városunkban (Polics József)
2020-09-17
357 néző

Folytatódnak a beruházások a városunkban (Polics József)

A polgármester a folyamatosan zajló munkálatokról beszél, ezek között a Juhász Gyula utcai nagyberuházás is szóba kerül, ahol szabadidőközpontot létesít a város. Jelenleg a régi épületek elbontása, a közművek telepítése zajlik. Kül-és beltéri szabadidős tevékenységekre egyaránt alkalmas lesz a terület, valamint vállalkozók is jelentkezhetnek az itt létesülő inkubátorházak igénylésére. A beruházás befejezése a jövő év végére várható. A Nagyrét utcai fejlesztések is gőzerővel zajlanak Körtvélyesben.

4 probléma
2020-08-31
426 néző

4 probléma

1. Gesztenyésben a Szegfű utca elején található az a forgalomtól elzárt munkaterület, melyen legalább két hónapja nem történt változás, a buszok, gépjárművek és az erőműből jövő kamionok azóta kerülgetik. 2. Anna-aknán mindkét buszmegállóval gondjai vannak az itt lakóknak. Gesztenyés felé a padról teljesen hiányzik az ülőke, a buszmegálló rozsdás. A szemben álló megállónál szintén viseletes a pad. 3. A Nyár utcát az Akácfa utcával összekötő útszakasz nagyon keskeny, itt több autó is megrongálta a kerítést és vasoszlopokat. Az aszfalt foltozott, kaviccsal kitöltött, balesetveszélyes. 4. Komlóról Mecsekjánosiba gyalog elég nehézkes a közlekedés, ugyanis a járda szép lassan eltűnik, a természet visszafoglalja a helyet. A másik szakaszon pedig csupán földút található, ami őszi latyakos időben sáros lesz.


Munkahelyteremtő beruházás a Nagyrét utcában (Polics József, Szanyi Gábor)
2020-05-18
750 néző

Munkahelyteremtő beruházás a Nagyrét utcában (Polics József, Szanyi Gábor)

Száz főnek teremt új munkahelyet az az új termelőüzem, melynek az alapkőletételére került sor Körtvélyesben a Nagyrét utcában. A terület közművesítése kezdődött el a napokban, amit az önkormányzat jelképes összegért értékesített A cél a munkanélküliség csökkentése, a vállalkozók támogatása. Szanyi Gábor a cég ügyvezetője szerint a jövőben akár 250 főnek is biztosíthatnak munkahelyet, megélhetést.

4 probléma
2020-02-24
963 néző

4 probléma

1. Petőfi téren a házak és boltok tövében sokasodik a madárürülék. Az üzletek feletti féltető jó megoldás lenne. 2. Az Arborétum területén nincsenek szemétgyűjtők és a kutyaürüléket sincs hova elhelyezni az egész sétányon, fás területen. 3. A Vízmű melletti lépcsősoron teljesen hiányzik a közvilágítás, pedig erre sokan járnak le Szilvásból dolgozni. 4. A piac kibővített parkolója akadályozza a buszok kikanyarodását az Irinyi utca felől.

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

BARANYA TELEVÍZIÓ

adásai:
Csütörtök: 19:00-tól
Péntek: 19:00-tól
Szombat: 10:00-tól és 19:00-tól

KOMLÓ és TÉRSÉGE TELEVÍZIÓ

adásai:
Hétfő: 19:00-tól
Kedd: 19:00-tól
Szerda: 10:00-tól és 19:00-tól
Vasárnap: 10:00-tól és 15:00-tól

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 41 402 732 megtekintés

Videó: 21 710 728 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen4703577

Jelenleg az oldalon

8
Online