Megkezdődött pénteken a Kultúrházak éjjel-nappal idei rendezvénysorozata, amelynek keretében több száz magyarországi és nyolc külföldi helyszínen várják programokkal a hétvégén az érdeklődőket.

Az egyik kiemelt helyszínen, Gödöllőn tartott megnyitón Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára kiemelte, hogy a rendezvény elsődleges célja a közművelődés intézményei és civil szervezetei nyitottságának bemutatása, valamint a helyi társadalmakban betöltött közösségépítő és fejlesztő lehetőségeinek erősítése.   

A helyettes államtitkár felidézte, hogy a minisztérium 2017-ben állt az idén tizenharmadik alkalommal megtartott rendezvény mellé, mert annak fő célkitűzései - a helyi közösségek életének támogatása és fejlesztése - egybeestek a kormányzat elképzeléseivel. Hozzátette, hogy a tavalyi évben a kulturális intézmények sokszínűségére kívánta felhívni a figyelmet a rendezvénysorozat, míg az idén arra az értékteremtő munkára, amely az ország sok-sok művelődési házában folyik.   

Krucsainé Herter Anikó kitért arra, hogy tavaly 322 településen, 452 helyszínen, 1300 programon 160 ezer látogató vett részt, idén pedig több mint 350 résztvevő szervezet 1000 programmal várja a látogatókat. Hozzátette, hogy az idei rendezvény fő támogatói az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap.   

Bordás István főszervező, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke emlékeztetett arra, hogy csaknem 10 ezer ember dolgozik a kultúrházakban akár hétvégén, este és ünnepekkor is, ahogyan azt a programok megkívánják. Kiemelte, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint évente több tízezer program zajlik le ezekben az intézményekben összesen mintegy 28 milliós látogatószámmal.   

A Mindennap értéket adunk jelmondattal megrendezett idei rendezvény kiemelt helyszíne Gödöllő mellett Erdőkertes és Kecskemét, de a magyarországi helyszínek mellett Bécsben, Bukarestben, Komáromban, Szabadkán, Lendván, Nagybányán, Kórógyon és Tiszapéterfalván is szerveznek programokat.   

A szervezők idén is hirdetnek fotó-, plakát- és reklámspot-pályázatot, valamint a programsorozat Facebook-oldalán "szelfiversenyt" is rendeznek, amelyre a látogatók kedvenc művelődési házuk előtt készült önarcképeikkel nevezhetnek.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen3490778

Jelenleg az oldalon

9
Online