Szeptember 1-ig várják az elsőfilmesek jelentkezését a Magyar Nemzeti Filmalap pályakezdő rendezők első egészestés mozifilmje elkészítését támogató Inkubátor Programjára. A pályázatra az idén már tévés referenciával is lehet jelentkezni és a támogatás összege is nőtt.

Az 5. alkalommal meghirdetett Inkubátor Program célja a fiatal filmesek innovatív, kísérletező alkotói bemutatkozásának támogatása - olvasható a Magyar Nemzeti Filmalap MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. Mint írják, a pályázatra továbbra is diplomás, de egészestés mozifilmet még be nem mutatott rendezők jelentkezhetnek és azok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi filmfesztiválokon szerepeltek. Újdonság, hogy mostantól azok az alkotók is jelentkezhetnek, akik országos sugárzású televízióban bemutatott tévéfilm vagy tévésorozat rendezői voltak.   

Az Inkubátor Programra filmötlettel (treatment) és rövid szinopszissal lehet jelentkezni szeptember 1-ig a filmalap honlapján közzétett pályázati kiírás szerint. A beérkezett pályázatok közül a döntőbe a szakmai előzsűri októberig 10 filmtervet választ ki, amelyek pályázati úton részesülnek a filmalap 2 millió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásában a filmalap fejlesztői csapatának közreműködésével. Októbertől öt hónap áll majd az alkotók rendelkezésre a forgatókönyvek megírására, majd a döntősök az áprilisi Pitchfórumon mérettetnek meg a szakmai közönség előtt.   

A felkészülést a filmalap Fast Forward Programjának workshopjai is segítik. A 10 filmterv közül legfeljebb hármat a zsűri és további kettőt a meghívott szakmai közönség - rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek - választanak ki.   

A kiválasztott filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 67 millió, a dokumentumfilmeknél 24 millió, az animációs filmeknél pedig 87 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program. Az alkotók a filmkészítés során igénybe vehetik a filmalap szakmai támogatását.   

A 2015-ben életre hívott Inkubátor Program keretében a Filmalap már 19 elsőfilmet támogatott, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotását, amelynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI díját. Csuja László Virágvölgy című road movie-ját többek között a Karlovy Vary-i filmfesztiválon díjazták. Az alkotó jelenleg már új filmtervén dolgozik, amely egy testépítőnő története, és nemrég elnyerte vele a Sam Spiegel Film Lab 50 ezer dollár értékű fődíját.   

A locarnói premierjét követően világszerte siker volt Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje egy szomáliai lány hétköznapi küzdelmeiről. Októbertől lesz látható az első magyar mozifilm kifejezetten a Z generációról, Hartung Attila FOMO című filmje a budapesti éjszaka forgatagában játszódik. Novembertől játsszák a mozikban Nagy Zoltán Szép csendben című drámáját, amely egy ifjúsági zenekar kulisszái mögé enged bepillantást.   

Bakony Alexa Egy fiú címmel készülő dokumentumfilmje elnyerte a Robert Redford által alapított Sundance Intézet támogatását, és ezzel bekerült a legjelentősebb amerikai filmfesztivál, a Sundance látóterébe. Az utómunkája zajlik Grosan Cristina vígjátékának, A legjobb dolgokon bőgni kell című filmnek, amely fanyar humorral mesél a harmincas nőkről és meghívást kapott a szarajevói filmfesztivál szakmai fórumára.   

Hámori Gabriella és Bodolai Balázs főszereplésével nemrég kezdődött a Garázsmenet forgatása, Lőrincz Nándor és Nagy Bálint első mozifilmje egy szexuális bántalmazás felderítésének története, a férj szemszögéből.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 099 120 megtekintés

Videó: 48 324 534 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6923967

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh