Online meghallgathatóvá tette a Magyar Katolikus Rádió a napi evangéliumot a honlapján, hogy a koronavírus-járvány idején megkönnyítsék a híveknek hitük otthoni gyakorlását - közölte a rádió szerdán az MTI-vel.

A gyűjtemény az katolikusradio.hu/evangelium címen érhető el és minden internetkapcsolat létesítésére alkalmas eszközről megnyitható, illetve letölthető - írták.   

Az oldalon dátum szerint kereshető a meghallgatni kívánt napi evangélium, amely mellett az adott nap liturgiai besorolását és a hozzá kapcsolódó liturgikus színt is feltüntették.   

A felvételeken Varga László, a Váci Székesegyház karnagya, a rádió egyházi felelőse hallható.   

A közleményben Radetzky András, a rádió vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott: "a kialakult vírushelyzet miatt szerettük volna a hallgatóinknak könnyebbé tenni a hitük megélését otthoni környezetben is. Úgy érezzük, hogy a felvételekkel közelebb hozhatjuk az embereket az evangélium szavaihoz, illetve látássérült embertársaink számára is jó szolgálatot teszünk".

Forrás: MTI