Őshonos fákat ültettek az első útnak induló csoportok a június 17-én kezdődött erdei vándortáborok mind a kilenc útvonalán - közölte a táborokat koordináló Országos Erdészeti Egyesület csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a táborozók a zempléni útvonalon az év fájának választott tatár juharfát, a Zselicben pedig cseresznyefát ültettek. A faültetés célja, hogy felhívja a diákok figyelmét az erdők és a fák szerepére a klímaváltozás elleni fellépésben és a fenntartható gazdálkodásban, valamint arra, hogy a társadalom minden tagja tehet a klímavédelemért - emelték ki.   

Ismertették, hogy a június közepétől augusztus második feléig tartó táborokban idén 160 csoportban mintegy négyezer diák vesz részt, kilenc útvonalon a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-Hegyhát, a Zemplén, a Vértes, valamint a Zselic természeti és kulturális értékeit ismerhetik meg. A fiatalok a táborok idején erdei iskolai programokon vehetnek részt, a természeti értékeken kívül Magyarország kulturális örökségének kincseit - például a visegrádi Fellegvárat, a Salamon-tornyot, a csókakői, a drégelyi és a regéci várat és az Árpád-kori mánfai templomot - láthatják.   

Hozzátették: a vándortáborok célja többi között, hogy a fiatalok testközelből ismerjék meg a magyar erdőket és értékeiket, és a szervezők fel szeretnék hívni a résztvevők figyelmét a tudatos energia- és vízhasználatra is.  

Az erdei táborokban betartják a járványügyi szabályokat, intézkedéseket. Az erdei mellett elkezdődtek a bringás és a vízi vándortáborok, valamint idén először zarándoktábor is indult - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI / erdeivandor.hu

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 064 513 megtekintés

Videó: 48 287 000 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen6919513

Jelenleg az oldalon

3
Online

Interreg CE1013 REFREsh