A számítógéppel generált, kombinatorikus muzsikáktól a gépi tanulással készült variációkig számos "gépzenét" hallhatnak majd az érdeklődők október 26-án, a Neumann Társaság soron következő online eseményén, amelynek témája az informatika és a zene kapcsolata lesz.

A szervezők közleménye szerint az ALGO-RITMUS: Algoritmusok a ritmusok mögött - terabájtok tánca címmel megrendezett találkozón Kömlődi Ferenc jövőkutatóval, íróval, a Neumann Társaság bloggerével és számos technotörténeti könyv szerzőjével, valamint Kovács Balázs filozófus-esztétával, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Design- és Médiaművészeti Intézet Elektronikus zenei és médiaművész szakirány tanszékvezetőjével Kürtössy Nándor zenei producer, kiadó beszélget majd.    

A szakemberek egyebek mellett azt fogják megvitatni, hogy milyen értékekkel gazdagította az informatika a zenét, vagy hogy miként hatja át az elektronikus zenét az informatikai gondolkodásmód.   

A beharangozó szerint a zenei és digitális területen egyaránt otthonosan mozgó szakemberek szót ejtenek majd arról is, hogy milyen módszerek és tudások járultak hozzá az elektronikus zenék műfajgazdagságához. Az előadás során az is kiderül majd, hogy a jelenlegi elektronikus tánczenék szerzői hogyan és milyen hatékonysággal alkalmazzák a mesterségesintelligencia-technológiákat. Emellett a szakemberek arra a kérdésre is választ próbálnak találni, hogy a számítógép megmarad-e egyszerű hangszernek, vagy az emberi zeneszerzők társszerzőjévé válik-e.   

Az online esemény a Zoom platformon zajlik majd, a részvétel mindenki számára ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a njszt.hu linken lehet.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 64 146 474 megtekintés

Videó: 38 411 244 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen5886668

Jelenleg az oldalon

10
Online

Interreg CE1013 REFREsh