Nagy érdeklődés mellett rendezték meg idén is a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság "Szedd magad" levendulaakcióját Tihanyban, a három héten át tartó programban több mint húszezren éltek a levendulaszedés lehetőségével - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.

Azt írták: bár a "Szedd magad" akció lezárult, a nemzeti park igazgatósága a következő két hétben is folytatja a levendula aratását a kezelésében lévő ültetvényeken, a Tihanyi-félszigeten.  

Ezután kezdődik a lepárlás, majd a folyamat végén elkészül a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyes terméke: a "Tihanyi levendula lelke" olaj és a levendula harmatvíz - írták.  

Hozzátették: a kizárólag helyi alapanyagból készült termékek rendkívül népszerűek a nemzeti park látogatói körében.  

Az AM tájékoztatása szerint Magyarország tíz nemzeti parkja újra teljes kínálattal várja a pihenni, feltöltődni és kirándulni vágyókat. Az érdeklődők például kenutúrákon vehetnek részt a Fertő nádasában, a hódok nyomába eredhetnek a Vén-Dunán, megcsodálhatják a naplementét a Sas-hegyen, eltölthetnek 24 órát a Börzsöny vadregényes tájain, geotúrán vehetnek részt a Káli-medencében, kipróbálhatják, hogy milyen hajóskapitánynak lenni a Tiszán, megismerkedhetnek a vadlovak életével a Hortobágyon, vagy éppen egy kalandos bugaci esti túrán pillanthatnak be a puszta életébe.  

A színes programkínálat és a szakvezetéses túrák mellett az érdeklődők önállóan is felfedezhetik Magyarország páratlan természeti kincseit a védett területeken kialakított 186 tanösvényen.  

Országszerte 40 idegenforgalmi hasznosítású barlang, 64 bemutatóhely, 33 látogatóközpont, 6 tájház, 15 erdei iskola mutatja be a nemzeti parkok élő és élettelen természeti, illetve kulturális értékeit - közölték.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Zanzibar Guru

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Látogatók

Összesen4441461

Jelenleg az oldalon

4
Online