Magyarország a Klíma- és természetvédelmi akciótervben foglaltaknak megfelelően fokozatosan áttér a körforgásos gazdaságra, ezért a kormány olyan hulladékgazdálkodási rendszert vezet be, amely nyersanyagként kezeli a hulladékot.

A hazai hulladékgazdálkodási ágazat stratégiai megújítására azért van szükség, hogy a keletkező hulladék visszakerülhessen a gazdaságba és ott hasznosuljon. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) széles körű iparági és érdekképviseleti egyeztetéseket követően dolgozta ki az erről szóló törvényjavaslatot, amelyet benyújtott az Országgyűlésnek - jelentette be csütörtökön az ITM.

A közlemény szerint a tervezet kimondja, hogy a környezet és az emberi egészség védelme érdekében a hulladékot az újrahasználatra előkészítés, az újrafeldolgozás, vagy az egyéb hasznosítás sorrendjében kell kezelni.  

Az új hulladékgazdálkodási hatóságot a kormányhivatalok rendszerének szervezeti egységei alkotják a javaslat alapján. A hulladékgazdálkodási hatóság tagjai - más ellenőrző hatósági hatáskörökkel rendelkező szervekkel együtt - januártól szigorúan büntethetik a jogsértőket.

A jövőben azt, aki jelentős mennyiséget meghaladó - azaz 1000 kilogramm vagy 10 köbméter - hulladékot helyez el illegálisan, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik majd. A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés lehet abban az esetben, ha valaki veszélyes hulladékot, különösen jelentős mennyiségű hulladékot - a jelentős mennyiségű hulladék tízszeresét - helyez el illegálisan, vagy különös visszaesőként követi el a bűncselekményt. A szabálysértőket is szigorúbban büntethetik, az illegálisan szemetelőknek pénzbírságot kell fizetniük.  

A javaslat új koncessziós modellt hoz létre a hulladékgazdálkodási feladatok ellátására és koordinálására, így az összes feladatot - a hulladék összegyűjtésétől egészen annak hasznosításra történő előkezeléséig - egy magánfél szervezné meg és látná el - közölte a minisztérium.  

A vonatkozó uniós irányelvnek való megfelelés érdekében a tervezet az italcsomagolások esetében egy automatákból és kézi visszaváltó helyekből álló visszaváltási rendszert vezet be, amelyben a vásárló a műanyag, alumínium és üveg csomagolási termékek után visszakapja a csomagolás díját.  

A javaslat szerint a jövőben az állam meghatározott termékekre vonatkozóan kötelező visszaváltási díjas rendszert alakít ki és működtet azért, hogy a termékek újrahasználata, valamint a termékekből és csomagolásukból képződött hulladék kezelése egy országos, egységes, integrált rendszerben valósuljon meg - olvasható az ITM közleményében.

Forrás: MTI

Tafedim tea

Igmándi Sajtműhely

WeblapWebáruház.hu

Map

free counters

Nézettség összesen

Cikk: 75 750 801 megtekintés

Videó: 48 951 830 megtekintés

MTI Hírfelhasználó

Látogatók

Összesen7031957

Jelenleg az oldalon

5
Online

Interreg CE1013 REFREsh